2013. december 22., vasárnap

Egy év a szigeten - 1. rész

Ebben az évben (2013) minden hónapban legalább egyszer ellátogattam a Beliczay-szigetre, amiről több bejegyzésben be is számoltam. Elkápráztatott a hely különlegessége, az ott nyíló virágok sokszínűsége, a nyárfák és a nyárfákra felkúszó liánok különleges hangulata. A tervem az volt, hogy minden évszakban, a legkülönbözőbb időjárási körülmények között készítsek néhány kiemelt, jellegzetes helyszínről fotót.
Első helyszínként a szigetet átszelő folyóban álló hatalmas nyárfák csoportját jelöltem meg. A fák csonkjainak lélegzetelállító látványával egyik évszakban sem tudtam betelni. Rengeteg fotó készült, ezekből egy kis ízelítő időrendi sorrendben.
A szürke ezer árnyalata
Februárban jártam először a szigeten, a kevés hó épp csak határozottabbá tette a körvonalakat, vékony jégréteg  fedte a folyócskát. A víz itt mindig csendes, tükörsima.
Foltok
 A törzsekről lemálló kéreg barna-fehér foltjai harmonizálnak a növényzet világos és sötét foltjaival.

Csillagvirágos
Márciusban már nagyon vártam a tavaszt. Izgatottan lestem, zöldülnek-e már a növények. Hamarosan megjelentek az első csillagvirágok, mely ilyentájt rendszerint ellepi a környéket. Idén azonban alighogy kibújtak, jött a kései tél, és nagy részük elfagyott. Elmaradt a kék virágszőnyeg.
Pamacsok
A szokatlan márciusi fagyok után szinte egyik napról a másikra kizöldült a táj. Alig győztem követni a természet változását.

Vörösbe hajló
Este dobhártyaszaggatóan hangos békazene töltötte be a tájat.

Idill
Végre minden kizöldül, a fák békésen gyönyörködnek saját tükörképükben. Minden annyira szép, és nyugalmas!


Moszatok
Teljes erővel tombol a nyár! A víz felszínén megjelentek a moszatok, puha szivacsos zöld töri meg a fák tükörképét.
Moszatfolyam
A víz teljesen eltűnt a zöld lebegő szőnyeg alatt.
Fehér folyó
Ez a fotó két éve készült. A nyárfa fehér vattaszerű virágai vastag hórétegként borították az egész tájat. Terveztem egy ilyen képet ebben az évben is, de az árvíz épp erre az időszakra időzítette magát, a helyszín tökéletesen megközelíthetetlen volt. Megpróbáltam többször is bejutni oda, de csónak híján ezt nem tudtam megtenni.
Szúnyogos
Végre elvonult az ár, de még bejutni így sem volt egyszerű a szigetre. A szúnyogok elképesztő hada várta a betolakodókat, fekete zümmögő felhőként csapott le rám és a kutyámra. Egy darabig elszántan küzdöttünk velük, de csak többszöri nekifutásra, és különféle védelmi eszközökkel ellátva sikerült elkészíteni ezt a képet.
Nyár közepe felé a rekkenő forróság következtében eltűnt a víz a folyóból. A moszattakaró békésen borította - mostmár  a medret.

Naplementés
Itt jól látszik, hogy tényleg halott fák ezek.
Néhány hét múlva a meder annyira kiszáradt, hogy végig lehetett sétálni benne, nem süppedtem a mocsárba. Új távlatok nyíltak meg: olyan szögből is fotózhatom a fákat, ahonnan eddig még nem
Újabb nézőpont a kiszáradt mederből
Felénk nyúló árnyak

Drámai
A sötét háttér előtt ijesztően világítanak a fatörzsek. Nyáron szinte teljesen lemállott róluk a kéreg, a pár hónappal ezelőtti foltos rajzolatok eltűntek.
Októberi ködös
Sokat vadásztam a párás-ködös időre, ez idén ősszel nem adatott meg, legalábbis nem akkor, amikor lehetőségem volt ide kijönni.


Repedezett patakmeder

December
A folyó melletti területet kitisztították, felszántották, ide fiatal facsemetéket ültetnek. Készül az új erdő!

Ködös
Ilyenkor látszik, mennyi elszáradt fa tűnt el a mederből, csak kósza pálcikaként jelennek meg a ködben.

A kiszáradt patakmedret egyébként egy meleg vizű forrás táplálja. A még télidőn is zöld  fű ennek köszönhető.
Majdnem igazi tél
Kéken - a különös színek oka az, hogy az eget helyenként felhő takarta. A háttér fáit sütötte a nap, viszont az előtér árnyékban volt.
A kiszáradt folyómedret benövi az új aljnövényzet

2 megjegyzés:

  1. Érdekes volt számomra látni ezeket a képeket. Mindig szerettem volna egy nagyon egyedi helyszínen minden évszakban készíteni egy-egy fotót, ez ilyen. Csak a (nagyon) havas hiányzik. A nyáriak tetszettek a legjobban.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a nagyon havasat még várom. Meg a zúzmarásat. Remélem egy hónapon belül az is meg lesz, és akkor teljes az év. Februárban kezdtem. Nyáron gyönyörű volt, a többi évszakban meg különleges.

      Törlés