2015. december 31., csütörtök

Változás

Cerezo egyik blogbejegyzésében arról ír, hogy mi az, amit a legjobban szeret fényképezni? Miután elolvastam, elgondolkoztam én is. Mi is az, amit keresek a fotósétáim során? Virágok? Tájképek? Persze, persze. Hihetetlen nyugalom fog el a természetben. Teljesen kikapcsol.  A városi témák tőlem valahogy távol állnak. A portréimmal nem vagyok kibékülve, ahhoz még sokat kell szocializálódnom, megtanulni kapcsolatba kerülni az emberekkel. 
Aztán átnéztem az elmúlt évek termését, és rádöbbentem: pontosan ugyanarról szólnak a képeim, fotósorozataim, mint amiről az elmúlt 15 évem. A változásról.
Életem első felében úgy gondoltam, hogy az élet egy szép egyenes folyamat, megszületünk, felnövünk, férjhez megyünk, gyerekünk születik, felneveljük, majd gyerekeink is családot alapítanak, unokákat nevelünk, és az örök körforgásként megy tovább és tovább. Minden jön magától szépen sorban, annak rendje és módja szerint.
Ebben az évben arra törekedtem, hogy végigkövessem néhány növényfaj teljes útját, onnantól kezdve, hogy kibújt a földből, odáig, hogy termést érlel, majd elszárad. Több ilyen sorozat is készült, melynek linkjeit a blog bal oldali menüjében találhatod meg. Néhányat ide is kiteszek. Az első a hóvirágról szóló, a második a kökörcsinről. Mindkét növényt évek óta fotózom, és még mindig tudnak számomra újat mutatni.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2013/03/tavaszvaro-hoviraggal.html
Kökörcsinek esetében gyakran előfordul, hogy a márciusi váratlanul zord időjárás maradandó nyomokat hagy gyönyörű gyapjas virágain. Hol tűzvész, hol fagy, hol a sok eső tépázza őket, melyre érzékenyen reagálnak. Szerencsére mindig kiheverik. Évről évre több példányt találok az általam bejárt területeken.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2013/03/tavaszvaro-hoviraggal.html
A harmadik növényke új felfedezettem: az erdei kutyatej. Igen különös növény ez! Öregen kezdi, majd élete végére teljesen megfiatalodik. Ha érdekel hogy is van ez, kattints a képre!
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/03/erdei-kutyatej.html

2000-ben fordult velem a világ egy nagyot. Addig biztos, kiszámítható volt az életem, és azt gondoltam, ez örökre így marad. Aztán kiderült, hogy a világnak ez nem természete. Jobban szereti, ha meglepetésekkel szolgál, és próbára teszi, hogy is tudunk reagálni a változásokra. 
2014-ben ónos eső lepte meg a Budapest környéki hegyek erdejeit. Több fa vesztette el szinte az egész lombkoronáját. Engem nagyon érdekelt, miképp reagál erre a természet, hogy fog kinézni az erdő 2015-ben? A képre kattintva  a Normafa környéki erdők egy éves változásait, megújulását követheted végig.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2014/12/meg-mindig-onos-eso-utani-korkep.html
Azt tapasztaltam, hogy az élet utat tör!
A nehézségek lehetőséget teremtenek arra, hogy szembenézzünk azzal, hogy kik is vagyunk valójában. Megerősítse az önbizalmunkat azáltal, hogy újabb és újabb kihívásokkal nézünk szembe, és saját választ adunk rájuk.
Az életben egyetlen biztos van: a változás.
Kedvenc szigetemen erdőgazdálkodást folytatnak. A régi erdőket kivágják, fáit feldolgozzák (gondolom). Helyére új fákat telepítenek, melyek először csupán szomorú, árva pálcikaként állnak ki a földből, de egy év alatt számtalan új ágat, levelet hoznak. Évek múlva szép lombot növesztenek, majd gyönyörű, erős fehér törzset nevelnek. Az öreg fák meghalnak, helyet adnak az újnak. Ha érdekel az itt készült sorozat, a képre kattintva megnézheted.   
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/p/beliczay-valogatott.html

A változással pedig szembe kell nézni! Határozzuk meg, hogy mik a céljaink az életben, mi az, ami igazán fontos a számunkra, ez sokat segít abban, hogy megtudjuk, mikor, mi a leghelyesebb döntés a számunkra. Jöhetett bármi, az úton maradunk. Néha rögösebb ez az út, néha nem lehet látni, merre kanyarodik, de ha szem előtt tartjuk a célunkat, végül el is érjük azt. Az igazán fontos dolog az életben az a bizonyos biztos pont, amibe kapaszkodva kimozdítom sarkából a világot, és stabilan állok a lábamon.
Az elém gördített akadályok rengeteg lehetőséget teremtettek arra, hogy újabb és újabb képességeket fedezzek fel magamban, újabb és újabb ismereteket szerezzek az engem körülvevő világról, és megtapasztaljam saját sokszínűségemet, és persze a korlátaimat is.
Két nagy projektbe is belefogtam az idén. Mindkét projektem egy-egy élőterület felfedezése volt. Mindkettőről az volt az információm, hogy fantasztikusan gazdag növényvilággal rendelkezik. És valóban így is van! Sajnos hiányos botanikai ismereteim miatt sok olyan ritkaságot nem sikerült felfedeznem, amit jeleztek az adott területre, talán majd jövőre több szerencsém lesz. Minden hónapban legalább egyszer kimentem, megcsodáltam és lehetőségeimhez mérten lefotóztam az ott éppen virágzó kavalkádot. Elképesztett a természet változékonysága és sokszínűsége, a rengeteg lehetőség, ami benne rejlik. Íme:
Fundoklia-völgy és virágai: Különleges életterület, 317 hajtásos növényfaj fordul elő itt. Különlegességét a fennsík közepén végigfutó völgy adja, speciális mikroklímát teremtve ezzel, de mégis a fennsík sziklagyepein található a virágzó növényfajok nagy része. Az ember ki sem nézné, mennyi különlegességet rejt ez a látszólag kopár terület. 
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/03/fundoklia-volgy-es-kisviragu-hunyor.html
Remete-szurdok különlegességét az adja, hogy szurdok jellegéből adódóan számtalan speciális élőhellyel rendelkezik. Más a klíma az erdő mélyén, a völgy jobb és bal oldalán, a völgy tetején, más a barlangok körnéykén. Hihetetlen változatos növényvilággal rendelkezik az év minden szakában.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/03/nem-csak-marcius-remete-szurdokban.html

Harmadik nagy projektem, az érdi levendulás változásainak nyomon követése. Ezt a területet Fundoklia-völgytől csupán az autópálya választja el. Az egykori szépen gondozott levendulásban még felismerhető a régi rend, de számtalan mezei növény színesíti a területet.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/06/egy-kulonleges-levendulas-az-erdi.html

Ennek az évnek különösen az utolsó hónapja hozott sok változást az életembe mind családi, mind párkapcsolati, mind szakmai téren. Új utak előtt állok, és ez izgatott várakozással tölt el!

2015 egyik nagy változása számomra, hogy sok új emberrel ismerkedtem meg, voltak régi ismerősök, akikkel mélyebb barátságot kötöttem, és magányos sétáimat sokszor fölváltotta egy-egy közös túra. Ezekről a túrákról a következő bejegyzésben készül összefoglaló.

8 megjegyzés:

  1. Ügyes kis összeállítás! Csak így tovább! BÚÉK!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kati!
    Még visszajövök ide újra elolvasni és a képeket nézegetni.
    Az élettapasztalatodhoz sajnos vagy szerencsére tudok kapcsolódni,nagyon jól megfogalmaztad a változás lényegét és kiváló ez a pozitív szemlélet,ahogy a megújuló természettel hozod párhuzamba. "Az élet utat tör"meg rögzült benem,nagyon jó,igaz megállapítás !
    Egézséget és hitet kívánok neked !

    VálaszTörlés
  3. Kati, nem is találok szavakat mennyire szuper ez a bejegyzés. A gondolatok és a képek is! Egyre erősebbek és erősebbek leszünk ahogy haladunk és kanyargunk, gondolok Rád, hogy a sok változás úgy alakuljon, ahogy szeretnéd! <3

    VálaszTörlés
  4. Nem véletlenül keresi az ember a természet közelségét... Sokat tanulhatunk. :)
    Mint ahogy a gondolataidból is..., legalábbis én mindig érdekesnek, hasznosnak találom.
    A poszt nagyszerűségén felül mit is írhatnék még? Remek ember vagy, Veled vagyok! :)

    VálaszTörlés