Ezüst iszappakolás

Az úgy volt, hogy a múlt héten, a Duna áradásakor elhatároztam, azt is megörökítem, ahogy eltűnik a víz, nem csak azt, ahogy tetőzik a Duna. Szombat délután végre volt egy kis időm, kimentem hát a Beliczay-szigetre, hogy lássam, mi a helyzet. Ahogy a múlt héten írtam, a délutáni nap remekül bevilágította a látványt, ahogy az víz visszavonult, csak itt-ott foltokban csillant meg, a fák arcát visszatükrözve. Az iszap vékony de határozott szürke réteggel vonta be a növényeket.

Az erdő még megközelíthetetlen, de látszik az az 1 méternél is magasabban lévő vonal, ahol nemrég még a Duna volt az úr.

A víz egy nap alatt is sokat fogyott

 

A nap nemsokára eltűnt a domb mögött, árnyékot vetve ezáltal a terepre. A táj elvesztette varázsát.

Csalódottan indultam tehát a gát felé, az magasabban van, hátha még megsüti a nap. Nos érdekes látvány fogadott.

Hamarosan a gát vetett árnyékot a mögötte lévő részre épp olyan magasságban, ahol korábban a Duna tetőzött. Úgy tűnt minden arany és ezüst színekben fürdik.

 A leveleken egyenletes rétegben terült el a víz hozta hordalék. Remélem termékeny lesz tőle a talaj.

Egy helyen lemásztam a gátról, a sziget közepe felé. A sárban nem süllyedtem ugyan el, de nagyon kellett egyensúlyozni, a felázott talaj mozgott a talpam alatt, így hát a rám támadó szúnyoghadat sem hessegettem nagy kézmozdulatokkal, inkább tűrtem a támadásukat.

  Sikerült egy száraz beton talapzatra felállítani az állványt. A hely csaknem megközelíthetetlen volt. A kutya nagy lelkesedéssel vetette magát a vízbe.

Mindeközben a kutya többször is megmártózott a vízben, élvezve annak hűvösét, mert bár már esteledett, mégis 30 fok volt árnyékban. Végül visszaküzdöttük magunkat a gátra a sártengeren keresztül. Ránéztem Dézire: úgy nézett ki, mint egy dagonyázó vaddisznó. Aztán végignéztem magamon. Hm. Méltó gazdája voltam. A nagy igyekezetben észre sem vettem, mikor ragadt rám ez a rengeteg iszap.

A gáton sétálva a szembe jövő embereket látva dacosan felcsaptam a fejem: mit néznek, én ezt így szeretem :). Valószínűleg nem csak a látvány, a szag is riaszthatta őket. Mondhatnám, hogy a kuytának volt állott mocsárszaga, melyet még most, a blog írása közben is áraszt magából, felidézve a hangulatot, de az igazság az, hogy a szúnyogirtó szaga szépen összekeveredett a lecsurgó izzadsággal, és a mocsár összetéveszthetetlen szagával. Mindez egyetlen szúnyogot sem tartott távol, az embereket azonban annál inkább.

Most virágzik a nyárfa. A sziget telepített nyárfaerdői százszámra szórják pihéiket. Tavaly fehér takaró fedte ilyentájt a talajt.

Érd egyik jellegzetes épülete: a minaret búcsúztatott.