2018. május 1., kedd

Pusztamarót, az elhagyott falu

Pusztamarótra medvehagymát szedni tévedtünk, és nagyon meglepődtünk, hogy a térkép által jelzett faluhoz göröngyös földút vezet, ahol azonban jobbnál-jobb autók döcögnek végig hatalmas port kavarva, azt is kockáztatva, hogy egy nagyobb döccenőnél esetleg fennakadnak a köveken. Elérve a térkép által jelzett helyiséget néhány tábori faházra emlékeztető építményt láttunk csak, illetve egy tanyát és az éppen zárva tartó medvehagymás pogácsát áruló büfét találunk.
Az erdő alját így kora tavasszal ellepi a medvehagyma. Százéves, vastag törzsű fák között lépkedünk, egész aprónak érzem magam. 
Égbe nyúló fekete fenyők közt, a házakat elhagyva haladunk a tisztás felé, ahol egy elhagyott temetőbe botlunk. A sírkövek előtt itt-ott még kegyeletből elhelyezett virágcsokrokat is találunk. 
A Wikipédia tanúsága szerint a hányatott sorsú településről az 1970-es években költöztek el végleg a háború után idetelepített bányászemberek Tatabányára, Oroszlányba. Egykori sírköveken még  olvasható az itt lakók neve.

A település sorsa hasonlatos számos más magyar településével. A 13. században a  Torda nemzetséghez tartozó Maróti család alapította, majd tartozott a Bajóti családhoz, Zsigmond királyunk az esztergomi érseknek adományozta, és egészen a 20. századig ez így is maradt. 
A török időkben a falu elnéptelenedett, majd svábokat telepítettek be, akiket a háború után kitelepítettek, akkor költöztettek ide bányászembereket. Az elnéptelenedett falu helyén úttörőtábort létesítettek, ma is táborozók költöznek időnként a faházakba. 

Az egykori temető mellett történelmi emlékművet emeltek, mely az itt dúló hősies, ám véres harcnak állít emléket. 
Az emlékmű előtt állva elképzelem a Szulejmán katonái által körbevett szekérvárat, melyet a végsőkig elszánt, kétségbe esett magyarok védtek.  Hogy tudták három napig tartani magukat a török sereggel szemben? Hogy lehetséges az, hogy egy szekérekkel körbevett települést a török csak ágyúval tudott bevenni? Ennek a veszett küzdelemnek, és az utána bekövetkezett mészárlásnak állít emléket az emlékmű. 

Ma azonban idilli a környék. A hűvös erdő hatalmas fái védőn borulnak a föld fölé, 

a gyökerek között patak csordogál, tavaszi virágok nyílnak az erdő alján. 
 
Emitt egy kis vaddisznó dagonyázó, 
amott  virágzó medvehagyma mező. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése