2017. május 12., péntek

Kékkút

A település mindössze egyetlen utcából, illetve a környező dombokon levő pincékből áll. Az alsó részt „Kütyünek” hívják, míg a felső rész a  „Központ”.
Már az avar korban éltek ezen a helyen emberek, erről tanúskodik az egykori temető gazdag leletállománya.
Régészeti leletek szerint erre vezetett a rómaiak Itáliából, Aquincumba vezető útja. 
A legenda szerint az itt feltörő savanyúvízforrás Theodóra bizánci császárné kedvenc itala volt. A Kékkút (Kőkút) elnevezés ebből ered, vagyis kővel kirakott forrásra, kútra utal. A kisközség ásványvízével vált világhírűvé, melyet az ország minden részébe és külföldre is szállítanak. Az úgynevezett földes, meszes gyógyvíz többféle betegség gyógyítására alkalmas.

A honfoglalás korában Kál horka (a horka a harmadik legnagyobb méltóság volt a nagyfejedelem és a gyula után, bírói jogkörrel rendelkezett)  szállásterülete volt itt, akinek fia a híres Bulcsú vezér volt,  aki Augsburgnál szenvedett vereséget az Otto király elleni harcban.

A település legrégebbi okleveles említése először 1338-ban fordult elő Kőkút formában, mint az Atyus nembeli Sal comes birtoka. A szomszédos település neve Salföld. 

Persze a török időkben ez a település is teljesen elnéptelenedett, csak a török idők után kezdődött újra felvirágzása. A Káli-medence házait ma is az akkoriban (XIX. század)  kialakult kőboltos, tornácos házak jellemzik. A házak a klasszicizmus stílusjegyeit mutatják, de annak magyar paraszt változatát. A homlokzat vakolatdíszét a nap kelti életre: A formák árnyéka igazi mozit formál a homlokzatra.
A környéken az építkezések során gyakran használják a kőtengerek köveit.  A kőtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta, ragasztotta össze. A kövek rendkívül kemények, ezért kiváló malomkövek faraghatók belőle.Más köveket a házak, kerítések építésekor használják fel. 
Kékkúton találjuk a Káli-medence legrégibb, az egész Dunántúlon egyedülállóan érdekes, 18. században épített eredetileg zsúpfedeles, szabadkéményes népi műemlék lakóházát. 

A falu  a Káli-medence vulkáni kúpjai között elterülő tőzeges láprétei mellett fekszik. Közvetlen szomszédságában terül el a Kornyi-tó, amely körül sétálva egy tanösvényen ismerhetjük meg a helyiek életét.

A Szent-György-hegy ékszerdoboza: Hegymagas

Többször szembejött velem a Facebook-on egy gyönyörű sárga barokk templom, amiről csak annyit tudtam, hogy valahol a Szent-György hegyen található. Így meglehetősen véletlenszerűen tekeregtem a hegy környékén, abban reménykedve, hogy egyszercsak rá találok. Amikor nyáron erre jártunk, Tapolca felől közelítettük a hegyet, ahonnan valahogy nem látszódott ez a rész.  Most Gyulakeszinél rossz irányba kanyarodtam, így egy másik irányból látszódott a hegy, s már egész messziről húzott valami a templom felé. Hamarosan látni is lehetett a hegy kétharmada tájékán a sárga foltot. Mint utóbb kiderült, az 1760-as évek környékén a Tóti Lengyel család által barokk stílusban (újjá)épített kápolna  aszfaltúton is megközelíthető, de én valahogy mégis a présházak és szőlőföldek közötti meredek földutakon araszolgattam az autóval. 
Végül leparkoltam Hegymagas eme pontján: megleltem az ékszerdoboz igazgyöngyét! 

Pazar látvány fogadott, bármerre is néztem. Szemben a Badacsony, balra a Lengyel-kápolna, hátam mögött a Tarányi-présház. 

Előttem az Oroszlánszájú-kút. Jobb kéz felől pedig barátságos szőlősorok között visz fel az út a Bazaltorgonákhoz. 
Út közben számtalan régi,  vagy új présház mellett visz el az út, melyeket a régi hagyományoknak megfelelően újítottak fel, vagy építettek fel.  

Szépen gondozott sorokba rendezve futnak a szőlőtőkék, a távolban Badacsony csonkakúpja és a Szigligeti-vár romjai látszanak. 
Az egyik ház mellett, a szőlősorok között íriszek pompáznak legalább hatféle színváltozatban. Addig tátom a szám, míg a tulajdonosok kedvesen vágnak belőle egy csokorra valót nekem!
A bazaltorgonákhoz most nem mászok fel, jártam ott nyáron, most inkább a szőlősorok és a táj csendes békéjébe merülve bóklászok. 




Lengyel-kápolna

Visszatérve az autómhoz újra megcsodáltam a templomot, s a homlokzatán és tetején elhelyezett bántai homokkőből készült szobrokat.
A torony egyik fülkéjében magát Szent-Györgyöt láthatjuk, lova lába épp egy sárkányon tipor.
Az oromzat szélein Szent István és Szent László szobrai.
Azt olvastam, hogy a fából faragott, aranyozott rokokó-barokk oltára és szószéke is gyönyörű, de sajnos most nem tudtam bemenni  a templomba, hogy saját szememmel láthassam ezeket a műremekeket.

Tarányi présház

A présházat is a Tóti-Lengyel család építtette, barokk stílusban, de később a Tarányiak birtokába került. Kőerkélyéről állítólag remek panoráma mutatkozik, nem volt módomban leellenőrizni. 

A sárga höbörcsös vakolat remekül mutatott a késő délutáni napfényben, bár nagyon sok helyen hiányzik már a házról.
Az oromzaton elhelyezett naív faragású szobrok a görög mitológia alakjait ábrázolják: Bacchust  (Dionüsszosz a bor és a szőlőművelés istene), aki  épp hordón lovagol, Cerest (a növények ültetésének istennője), Dianát (vadászat istennője) Flórát, aki a  tavasz, a megújulás istennője.





2017. május 8., hétfő

Panorámatúra a Kevélyek tetején

Lányom egy napon megjegyezte, hogy hegyekbe vágyik és szép kilátást akar, vigyem magammal kirándulni. Rögtön eszembe jutott a február végi kirándulásunk  diákjaimmal a Teve-sziklánál, ugyanis az Egri-vár bevétele után közvetlenül  meghódítottuk a Nagy-Kevélyt is, és már akkor elkápráztatott a panoráma, pedig akkor inkább csak sejteni lehetett a táj szépségét. Most úgy terveztem,  végigjárjuk a Kevélyek összes csúcsát mindkét oldalról, és megnézzük milyen a kilátás a hegy egyes pontjain. 
Pilisborosjenőn a piros négyzet jelzés kezdeténél, a Viola köznél tettük le az autót, és káprázatos házak között, ragyogó napsütésben, egy igen meredek úton értük el az erdőt, ahol a zöld jelzés egy sziklás földbe vájt, vízmosás szerű meredélyen, fekete fenyők között vezet fel az Ezüst-Kevélyre. (A tájidegen fekete fenyők egykoron a kopár hegyoldal lepusztulását voltak hivatottak megakadályozni, bár ezzel sok helyen értékes dolomit sziklagyep társulások vesztek el. Ma az elpusztult fenyőket tölgyfákkal pótolják. )
Az út mediterrán hangulatához már csak a kabócák hangos cserregése hiányzott. Az utat főleg zsálya és farkas kutyatej szegélyezte, de most virágzott a kakukkfű, a veronika, héricsek, a pilisi len, a pirosló gólyaorr és még számtalan általam nem ismert színes virág.
Alig egy óra alatt felértünk a gerincre, átváltottunka  piros sáv jelzésre, s már rögtön meg is csodálhattuk a panorámát. Szemügyre vettük Pilisborosjenő házait,

a Megyeri-hidat, valamint a sárgálló repceföldeket.
Innen az út egyenesen a Nagy-Kevélyre vezetett, és bal kéz felől beláthattuk az egész környéket Pilisborosjenőtől Solymáron át Pilisszentivánig és még tovább. 
A Kevély-nyereget sajna megszállták a lelkesebbnél lelkesebb túrázók, néhányuk rajtszámért állt sorba, mások csak ücsörögtek a réten. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen és megindultunk a Kis-Kevély felé egy jelzetlen úton, amerre szerencsére már a madár sem járt, illetve az mégis, mert vidáman csicseregtek a fák között.
Itt találtunk egy sziklát egy kies tisztáson, és a tetején elücsörögtünk egy órácskát, bámultuk a tájat tűnődtünk az élet történésein. Majd lefelé vettük az irányt, s egyre hangosabban hallottuk Csobánka majálisának hangjait. Egy jobb kanyar után újabb kilátóponthoz érkeztünk, és megcsodáltuk a szinte a lábaink előtt heverő falu házait.
A Mackó-barlangnál  visszakanyarodott az út a sárga jelzésen és a hegy másik oldalán egy árnyas erdőn keresztül visszavezetett az Ezüst-Kevélyhez. Elvileg itt is kellett volna lenni kilátópontnak észak felé, de ezt vagy benőtték a fák, vagy másik úton mentünk.
A körút 9 km volt, 423m szintkülönbséget kellett megtenni, melynek legnagyobb részét rögtön a túra elején abszolváltuk, utána már csak kisebb emelkedők vártak ránk.  Összességében nem volt fárasztó az út, a beiktatott láblógatással együtt 4 órát vett igénybe.

2017. május 4., csütörtök

Tarka kosbor

Mészkedvelő dolomit- és mészkő sziklagyepeken, karsztbokorerdőkben, pusztafüves lejtőkön nő. Április–májusban virágzik.
Ez az orchideaféle állítólag 30 cm-re is megnőhet, az általam talált példányok közül azonban a legtöbb  nem volt több 10 cm-nél.
Május 1-én épp bontogatták apró szirmaikat. Néhányon már kint csücsültek az apró pettyes emberkékre hasonlító szirmok. 

A fehértől a világos rózsaszínen át egészen a sötét lilásig mindenféle árnyalatokban pompázott a réten.A lemenő nap fényeinek köszönhetően a virág egyik oldala még szinte narancssárgába hajló derítést kapott, míg a másik oldala csaknem kék színűnek látszott.
 Egy szabályos gömb alakba rendeződött virágzat.
 Május közepén árvalányhajak között:

Színváltozatai: Sötét lilától a világos rózsaszínen át, egészen a fehérig találkozhatunk vele.


Toktermése sok ezer apró magot rejt. Mint a legtöbb kosborféle, nem szaporodhat önmagában, mivel magvaiban nincs fehérje: a magok csak gombatelep társaságában tudnak kicsírázni.

2017. május 2., kedd

Budapest 100 - 2017

Lépcsőházak


 

 


Cuha-patak völgyében Porvától Vinyéig. És vissza.

Állítólag a Cuha-patak festői völgyének a Vinye - Porva-Csesznek közötti szakasza a legszebb, így némi internetes kutakodás után autóba ültünk, hogy bejárjuk ezt a kalandosnak ígérkező 14 km-t. 
A hibát ott követtük el, hogy a kocsit Porván parkoltuk le, a templom előtt, és innen indultunk a zöld jelzésen Porva-Csesznek vasútállomás felé. Ami innen még 6 km. S bár a 6 km nagyon rövidnek látszott az autós térképen, mégis  már alapból dupla hosszú út állt előttünk.
A zöld jelzés egy mély vízmosásszerű földúton vezetett végig, magas löszfalakkal körülvéve, az út oldalfalában (valószínű) gyurgyalag fészkek meredtek ránk feketén. 
Az útjelzések sem bizonyultak következetesen festettnek, váratlanul eltűnnek, láthatatlan utak keresztezték az általunk jártat, amit mi véletlenül sem vettünk észre, így aztán az a bizonyos  6 km is többnek bizonyult, mire elértük a szurdok bejáratát. 
Cserébe viszont csodálatosan szép erdőben sétálhattunk, nem túl magas emelkedőket kellett legyőznünk, izgalmasan süppedő vaddisznó dagonyákon keltünk át, felmásztunk néhány vadászlesre,  míg végül egy meredek hegyoldalon leereszkedve átjárhatatlan bozót állta utunkat. A bozót mögött a zöld jelzés és pár lépés a Porva-Csesznek vasútállomás. 
Szerencsére kicsit tovább haladva a bozótos mellett találtunk egy erdőirtást, így szerencsésen elértük a megállót, ahol ezernyi gyermek és a hozzájuk tartozó felnőtt visongott.  Kicsit kedvünket szegte a tömeg látványa és a zsivaj, de azért elindultunk a széles erdei úton. Vinye 4,5 km. 
 Az út közvetlen a folyó mellett kanyargott, jobbra meredek hegyoldal és sziklák magasodtak. 
Átlag egy kilométerenként kialakított pihenők és tűzrakó helyek fogadták a megfáradt vándort. Ahol azonban talpalatnyi hely nem sok, annyi sem volt a sok sütögető-eszegető ember között. A kutyák rögtön rá is cuppantak a sütögetők virslijeire, és kiéhezett bánatos kutyaszemekkel kunyeráltak egy két finom falatot. Az emberek szívesen adtak.
A szurdokvölgy jellegzetessége, hogy a kanyargó folyón nyílegyenesen vezet át az út, egyenesen bele a patakba, ahova már gondos kezek hatalmas kövekből gázlót építettek. Száraz lábbal csak gumicsizmával, vagy a köveken egyensúlyozva lehetett átkelni, ami jelen forgalom mellett akár 10 percet is igénybe vehetett. Amíg sorban álltunk, a kutyák visszamentek még egy kis virsliért. 
Az út felett a hegyoldalban kanyarog a vonat, több helyen alagúton áthaladva. A tájba illeszkedő boltíves építmények fokozták a hely romantikáját. 
Ebédidő környékén értünk a nagy viadukthoz, ahol felmásztunk a Millenieumi Emlékműhöz is, s így a hömpölygő tömegtől távol, táncoló falevelek alatt békésen elfogyasztottuk kenyerünk egy részét. 
Innen már csak egy ugrás Vinye, ahol a falu szélén, nagy parkoló mellett szép játszótér, árusok és teljes kiőrlésű lángos fogadott minket. (innen lett volna érdemes a körutat indítani)
A visszafelé vezető utat a piros kereszt jelzésen, a Hódos-ér mentén gondoltuk abszolválni, amit azonban egyáltalán nem sikerült megtalálni, így a hegyen keresztül, rég elhagyott erdészeti utakon madárcsicsergéses és embermentes gyönyörű bükkerdőn keltünk át. 
Útközben több elhagyott erdei kunyhót találtunk. 
Végül egy váratlan fordulattal épp naplementére eljutottunk annak a szántóföldnek a másik oldalára, ahonnan indultunk, így fellelkesedve, hogy végre tudjuk, hol vagyunk, fényképezkedtünk a naplementében.
Bár jártányi erőnk már nem sok maradt, végigtipegtünk a vízmosta úton - egy telefonos alkalmazás szerint 22 km megtétele és 5000 kcal elégetése után - lassan visszaértünk az autónkhoz.