2017. február 24., péntek

Meghódítjuk a Kevélyek csúcsait, és bevesszük az Egri-várat!

Vasárnapra csupa napsütéses meleget ígért a mobilom békás alkalmazása, így kissé csalódott voltam, amikor a reggeli ébredésnél a köd tekintett be az ablakon. De már nem volt visszaút, egy kisebb társasággal nekiindultunk a Nagy-Kevély meghódításának. Pilisborosjenői buszmegállónál leszállva megkerestük a kék jelzést, és meglepetten tapasztaltuk, hogy a túrát - mintegy "in medias res" - kemény hegymenettel kezdjük. Ez, így bemelegítés nélkül, csaknem éhgyomorra kissé ijesztőnek tűnt, de elszántan és enyhén lihegve hamarosan elhagytuk a ködhatárt, és ragyogó napsütésben érdekes formájú tölgyek között csodás, puha mohával borított hegytetőre érkeztünk.
Nehéz volt abbahagyni a moha simogatását, de azért folytattuk utunkat a különös nevű Teve-szikla felé. Az út egy ideig a falu szélén vezetett, megcsodáltuk a Kálváriát, és aggódva tekintgettünk a jobb kéz felé tornyosuló hegycsúcsok felé. Az erdőbe érve hol keményre fagyott jeges úton csúszkáltunk, hol pedig bokáig süppedtünk a felolvadt sáros úton. 
Hamarosan elértük az egykori bányát, ahol a sziklát alkotó fődolomitot a hárshegyi vörös színű homokkő réteg fedi, tetejükön fenyők magasodnak.
Engem lenyűgözött a sziklafalon áttörő gyökérzet látványa. 
A dolomit könnyen aprózódó részei a szél és a víz jóvoltából folyamatosan távoznak a sziklákról, érdekes formájú sziklatornyokat képezve.   
Mivel Teve-sziklát kerestünk, így mindenhol tevét láttunk benne, de csak akkor derült ki, miért is ez a neve, amikor felkapaszkodtunk a szomszédos szikla tetejére. 
Bár engem inkább fura kakasra vagy tyúkra emlékeztet, akinek a tojását az oldalán keresztül távolították el a hasüregéből, ezért a lyuk!
A "teve" meredten bámulta következő célpontunkat, az Egri Várat, ami innen mindössze 10 perc sárban csúszkálással elérhető. No nem azt, amelyik a Bükkben van, hanem ezt a másikat, ami az Egri csillagok c. film díszletéül szolgált. (Még manapság is szoktak itt filmet forgatni.) Bánatosan konstatáltam, hogy diákjaim nagy része nem ismeri az ominózus filmet. Ami nem azért szomorú, mert nem látták, és nahát, ezek a mai fiatalok, hanem azért, mert ebből is látszik, hogy az idősebb generációhoz tartozom.
A bástyán elfogyasztottuk ebédünket, és gyors helyzetértékeléssel arra jutottunk, hogy a Kis-Kevély megmászására nem lesz időnk, így toronyiránt kell megközelítenünk a Nagy-Kevély 523 m magas csúcsát. Útközben bemásztunk a Kevély-hegyi kőfülkébe, melyet a tájékoztató tábla szerint Szódás-barlangnak is hívnak, de a tábla leírásának legizgalmasabb részletekből sem derült ki, hogy miért ez a neve (a Wikipédia szerint "ezt a nevet az alatta lévő út miatt kapta, mivel annak a régi neve Szódás út volt, mert azon vitték fel a szódát a Kevély-nyergi túristaházhoz").
A csúcstámadás során a jelzett turistaút helyett egy meredek sziklás ösvényt választottunk, ahonnan visszatekintve csodás panorámába gyönyörködhettünk volna, ha azt nem borította volna pára.
Végül felértünk a hegytetőre, és a továbbiakban végig a hegygerincen vezető piros jelzésen haladva lassan ereszkedtünk az Ezüst-kevély, majd Üröm felé.
Ezen a hegygerincen egyszer szép időben is végig fogok sétálni, mert a látvány gyönyörű lehet!
Leérve a hegyről a falu éppen épülő negyedén átvezető úton bokáig sárba süppedve, cipőnként 2-2 kg agyagot cipelve, de még világosban érkeztünk a 218-as busz buszmegállójába.  30.000 lépéssel, sok nevetéssel, beszélgetéssel és egy újabb táj felfedezésével lettünk gazdagabbak.

2017. február 18., szombat

Vízesés keresés a Holdvilág-árokban

Azt reméltem, hogy az elmúlt hetek nagy olvadásai után a Holdvilág-árokban a Meteor-létránál is megindult a vízesés és gyönyörködhetem majd a 10 méter magasságban lezúduló víz látványában.

Nekiindultam hát Kiskovácsiból a piros kereszt jelzésen. Az út eleinte még szinte vízszintesen halad. A patakmedret 30 cm-es jégréteg borította, melybe a víz mély barázdákat vájt. Ekkor már sejtettem, hogy a szurdokban még nem indult meg az olvadás. Talán vízesés sem lesz - állapítottam meg szomorúan. 
Ahogy az út egyre inkább emelkedett, úgy lassult az én járásom is. No nem a meredek miatt, hanem azért, mert a fagyott földet borító hóréteg többszöri halmazállapot változása miatt veszettül csúszott, és ha nem akartam a szakadékban kikötni, akkor bizony sokszor négykézlábra kellett ereszkednem. Senkit ne tévesszen meg a táj ártatlan porcukorral hintett látványa, ez bizony veszettül csúszott!
Ezen a ponton reménykedni kezdtem: lezúduló víz hangját verték vissza a sziklák! Közelebb érve a vízesés csak egy alig észrevehető fátyolszerű képződményt jelentett, csillogó jégréteggel borította a sziklát, amelyről itt-ott kicsi jégcsapok lógtak. 
A létra alatti avaron azonban vastag, átlátszó jégréteg képződött, csodás jégnagyítóként kiemelve a levelek formáját és mintázatát. További képek itt>>
A létrán kutyástul nem tudtam feljutni, így arra gondoltam, a létrát elkerülő egyik fa lépcsősoron fogok feljutni a szurdok tetejére. Visszafordultam, és a jobb oldali lépcsősornál azt láttam, hogy 4 fiatalember próbál lejutni a a lépcsőkön. Az út egyáltalán nem látszott vészesnek, mégis szinte araszoltak, kapaszkodtak, ahol tudtak, lábuk azonban minduntalan megcsúszott a jeges porcukron. 
Így én a bal oldali lépcsőn másztam fel a hegyre, amin biztonsággal feljutottam. A lépcsősor elhagyása után sétáltam az úton felfelé, és a másik oldalon észrevettem a nagy sziklafalat, amit már olyan régóta meg akarok nézni. csak éppen át kellene jutni a másik oldalra! Köztünk a mélység, lábam alatt kavarogna a megáradt folyó, ha éppen lenne benne víz. De nincs, úgyhogy nem reménytelen, csak ügye a mindenhol jelen lévő gyanús porcukor....
Kerestem egy kevésbé meredeknek tűnő helyet és átmásztam a másik oldalra. No itt is sokszor segített a négykézláb. Kutyám megvetően nézett rám az "Ugye megmondtam" tekintetével, hiszen ő mindig így szokta.
Hamarosan el is értem a nagy sziklafalt, ahol 1939 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatnak ásatásokat.  

Anonymus krónikájában egy utalást találhatunk arra vonatkozólag, hogy itt temették el Árpád fejedelmet, és  az ősi, magyar hitvilág kultikus helye volt a Holdvilág-árok. Ezen források alapján indult el Sashegyi Sándor régészkutató 1939-ben, és hatalmas faragott sziklafalat tárt fel, előkerült egy csontváz is, valamint egy kehelytartó sírszobor töredéke, de Árpád sírját nem találták meg.
A sziklafalon, ahol Sashegyi Árpád fejedelem sírját kereste, találtak egy sziklába vájt, lépcsős lejáratú folyosót is. Ennek a végében egy terem van, amely valóban sírhelyhez hasonlítható (Weislich-barlang). Nem zárható ki, hogy ez lett volna Árpád fejedelem sírkamrája, ám egy néphagyomány szerint ezt az üreget egy Weiszlich nevű betyár készítette a maga és társai számára búvóhelyül.
a kutatást a 80-as években Michnai Attila, majd nemrégiben Szörényi Levente folytatta, de bizonyítékot mindmáig nem találtak a Holdvilág-árok legendáiról.
Visszafelé az előzőekben említett jobb oldali fa lépcsősoron kellett leereszkednem, ami inkább hasonlított jégcsúszdára, vagy bobpályára, mint lépcsősorra. Leültem a földre, hiszen akkor lejjebb már nem esthetek,  és a sarkammal próbáltam megakadályozni az azonnali száguldásomat a mélység felé.Az egész út nem tartott tovább 3 óránál (fotózással együtt), szerencsére épségben lejutottam, és araszoltam tovább Kiskovácsi felé, ahol még gyönyörködtem kicsit újra a víz vájta jégperemekben, majd a Dera-szurdok felé vettem az irányt befagyott vízesés látványában reménykedve. Azonban amivel ott találkoztam, az minden képzeletemet felülmúlta

2017. február 14., kedd

Jég alatt és jég felett


Dera-szurdokban folyó patakmedret teljes szélességében befagyott víz borította. 30-50 cm-es jégpáncél alakult ki a folyóvá duzzadt patak fölött, amire az olvadások során a megáradt vízsáros leveleket rendezett az áradás erővonalai mentén. Már ez is izgalmas rajzolatokat eredményezett a felszínen.
A víz mély árkokat ásott a jégben, szépen rétegzett jégfalakat alakított ki. 
A fényképezőgépet alacsony állványra állítva belehelyeztem ezekbe az árkokba, és exponáltam. Afféle vakrepülésnek mondható a fotózás eme módja: lehelyeztem a gépet, exponáltam, kiemeltem a gépet, ellenőriztem a képet, vissza gép, kicsit jobbra, kicsit lejjebb, kicsit feljebb, kicsit máshova az élesség. Újra lő. Feltárult a jég alatti és a jég feletti világ.







2017. február 13., hétfő

Dera-szurdok fagyos arca

Már megint a Dera-szurdokban jártam. Megvallom nem tudok betelni  a táj szépségével, minden évszakban felkerestem már, és mindig rendkívül különlegesnek érzetem ezt a helyet. Most is igazi meglepetéssel fogadott. Vízesései be voltak fagyva, csodás jégbuborékok és jégcsapok fogadtak.




A folyócska felső részén, ahol lassú folyású még a patak, vastag jégpáncél alakult ki, melybe mély árkokat vájt az olvadáskor megvadult víz. Ezt a jég alatti és feletti világot ebben a bejegyzésben nézheted meg.





Jég alatt és jég felett

Hétvégén a Dera-szurdoknál jártam. Megvallom nem tudok betelni  a táj szépségével, minden évszakban felkerestem már, és mindig rendkívül különlegesnek érzetem ezt a helyet. Most is igazi meglepetéssel fogadott. Gondoltam, hogy a vízesései be lesznek fagyva, és csodás jégbuborékokat és jégcsapokat fogok látni.

Amire azonban nem számítottam, az a szurdok felső részén lassabban hömpölygő folyó jég-játéka volt. A medret teljes szélességében befagyott víz borította. 30-50 cm-es jégpáncél alakult ki a folyóvá duzzadt patak fölött, amire az olvadások során a megáradt patak sáros leveleket rendezett az áradás erővonalai mentén. Már ez is izgalmas rajzolatokat eredményezett a felszínen.

A víz mély árkokat ásott a jégben, szépen rétegzett jégfalakat alakított ki. 
A fényképezőgépet alacsony állványra állítva belehelyeztem ezekbe az árkokba, és exponáltam. Afféle vakrepülésnek mondható a fotózás eme módja: lehelyeztem a gépet, exponáltam, kiemeltem a gépet, ellenőriztem a képet, vissza gép, kicsit jobbra, kicsit lejjebb, kicsit feljebb, kicsit máshova az élesség. Újra lő. Feltárult a jég alatti és a jég feletti világ.




A jég felett: A kuszaság gyönyörködtet!





Pilis-tető: a Pilis legmagasabb csúcsa

A Boldog Özséb-kilátó 756 méteren magasodik a táj felett, mégis viszonylag kis szintkülönbség leküzdésével is elérhető, ha elég magasról indul az ember. 
Ez lebegett a szemem előtt, amikor - jó pár órás Dera-szurdokbeli bóklászásomat befejezve - megpillantottam a magasban Pilis és Dobogókő zúzmarás fehér sapkáit. Csábított a gyönyörű táj, de lábaim már meglehetősen elgyötörtek voltak, ezért csak egy könnyű séta lebegett a szemem előtt.
Épp a Két-bükkfa-nyeregnél, a  dobogókői elágazásnál kezdődött a fák teljes elfehéredése, itt leparkoltam az autót és megszemléltem, hova is lehet innen eljutni. Pilis-tetőre, a Boldog Özséb kilátóhoz 5 km távolságot kell megtenni, ráadásul hómentes aszfaltozott úton. Ami talán nem a legromantikusabb erdei séta, de a mai napra pont megfelelő! Egy óra alatt felérek, épp naplementére érek oda.
A fák között még átszűrődött a lemenő nap sugara, ami tompította aszfalt út egyáltalán nem romantikus látványát. 
Az útnak sehogy sem akart vége szakadni, de valóban, 1 óra után elértem a tetőt, ahol még utolsót pislákolt a nap, majd elbújt a felhők mögött.
Orrom előtt siklóernyősök köröztek a távolban.
 Elhaladva néhány hatalmas betonbunker mellett végre megpillantottam a kilátót.
Mire felértem a tetejére a napot végleg eltakarták a felhők, s bár a látvány így is szép volt, mégis fotózhatatlan.



Visszafele elhaladtam újra az egykori  légvédelmi rakétabázis összegraffitizett épületei mellett, s
az esti szürkületben csendesen ballagtam az autóhoz, s elméláztam az erdő békéjében.