2017. január 17., kedd

Kinn vagyok a vízből...

Sokat gondolkoztam azon, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a posztot, de aztán mégis megírom. Magamnak. Emlékeztetőül.
A hétvégén fotós társaimmal a Tisza-tavon sétáltunk. Fogadott túravezetőnk a nyári, általam is jól ismert kenus útvonalon vezetett végig minket. Az előző hetek csikorgó hidege (-10 fok) miatt úgy véltük, a jég a Tisza holt ágaiban biztonsággal járható. 
Az Albatrosz kikötőből indítottuk a túrát. 3 órát sétáltunk a befagyott, hóval borított tavon, többször átkeltünk óvatosan, ámde  baj nélkül a holt ágak egyik oldaláról a másikra, ilyenkor csak a hó csikorgott a talpunk alatt, a jég meg sem reccsent.
A túra végeztével újra a kikötő felé vettük az irányt, ahol át kellett kelnünk újból egy holt ágon a part felőli oldalra, ahol a kocsikat hagytuk. 
Itt viszont a jég recsegett-ropogott, ahogy ráléptünk. Ezután egymástól kicsit távolabb mentünk, s egyszerre csak egyvalaki lépett a jégre. Kissé ijesztő volt, hogy a jég időnként sőt hullámzik is az éppen átkelő alatt!
Már hét társam átkelt, én utolsóként kerültem sorra. Mi történhet? - gondoltam. Max. 30 centis lehet a víz, kicsit befolyik a  cipőmbe - na bumm. Nekiindultam.
Lassan lépegettem, és épp megjegyeztem, hogy "most kiderül, ki itt a legnehezebb", amikor a jobb lábam combtőig eltűnt a vízben.  A másik lábam mindeközben békésen elterült a jégen. Annyira meglepődtem, hogy megijedni sem volt időm. Hanyatt vágtam magam, és kigurultam a szárazulatra. 
Fotós társaim óriási önmegtartóztatásról téve tanúbizonyságot nem vették elő a fényképezőgépet :), hanem egy emberként ugrottak hozzám, és felsegítettek a jégről.
Ettől kicsit megijedtem, mert mi lesz, ha csapatostul szakadunk bele? :)

A döbbenettől kábultam indultam a kocsi felé, és figyeltem magamat, a lábamat, vajon sokkot kap a hidegtől? Vagy mi lesz? Egyre gyorsabban lépegettem, gondoltam a mozgás jót tesz, felmelegíti a testem, fokozza a vérkeringésemet. Közben azon zakatolt az agyam, hogy mit lehetne tenni. Nincs nálam váltó ruha, és nadrágom egyik szára csurom víz. A cipőmben halakat lehetne nevelni. Semmi kedvem nem volt haza menni, még csak a nap felénél tartottunk.
5 perc múlva a kocsinál voltunk. Ott kicsit megtörölköztem, kicsavartam a vizet az egyes ruhadarabjaimból, de éreztem, így nem fogom tudni folytatni a sétát.
Szerencsére eszembe jutott, hogy van itt egy Penny, ahol talán ruhát is árulnak. Hamarosan egy egész meglepő bundabéléses harisnya birtokosa voltam, igaz egy számmal kisebb méretben árulták, mint amilyen nekem kellett volna, de a szükség nagy úr.
Vettem egy pár száraz zoknit is, erre nylont húztam, így vettem fel újra a cipőmet. 
Így, csaknem teljesen szárazon még tudtam folytatni a sétát, s mire egy vendéglőben elfogyasztottuk a közös vacsit, már melegem is volt!

Azóta is azon gondolkozom: vajon óriási mázlink volt, hogy az egész úton nem történt semmi baleset, vagy hatalmas pechem volt, hogy a végén a jeges vízbe estem? 

Ezt a  luk az én művem: 


1 megjegyzés:

  1. Szerencsére nem lett semmi baj, bár én (is) azért nagyon megijedtem...

    VálaszTörlés