2017. december 4., hétfő

Kaland a javából! - túra a Salabasina-árokban

Iskolai kirándulásunkat egyik túratársunk javaslatára a Salabasina-árokba terveztem. Már hallottam az árokról és a bakancslistámon volt, de elolvasva a túraleírásokat, kicsit aggódtam, mi lesz, ha valakinek baja esik? Az árokban ugyanis már régóta nem vezet jelzett út, elvadult erdő, kidőlt fák, hatalmas sziklák és a szurdok mélyén csordogáló víz jellemzi az utat.
Így hát mindenkit tájékoztattam arról, mi vár ránk, és a vállalkozó szelleműekkel nekivágtunk.
1. A pomázi buszról a kecskefarmnál szálltunk le, majd Pilisszentkereszt felé indultunk az országúton kb. 100 métert. Itt egy sorompó zárja el az erdészeti utat a főúttól, ezen tértünk be az erdőbe.
 Az előző napon váratlanul lehullott vagy 10 cm hó, és ez az erdőben szépen meg is maradt, gyönyörűen kirajzolva a fák körvonalait. A járást viszont rendesem megnehezítette. 
2. Egy darabig - mindig jobbra tartva - az utat követtük, majd, amikor már elhagytuk a major kerítését jobbra bevágtunk az erdőbe és hamarosan el is értük az árok alját. 
3. Innentől már nem lehet eltévedni! Az árok tetejéig be vagyunk zárva a szurdokba.
Onnan tudtuk, hogy megvan, hogy tele volt dobálva hatalmas kidőlt fákkal, mintha csak óriások marokkóztak volna.
A hó alatt patak csörgedezett. Most nem volt sok víz benne, így reméltük, hogy nem leszünk nyakig vizesek. Sőt! A fagyott hó miatt kevésbé ázott át a ruhánk, és még sárban sem kellett csúszkálnunk. 
Akinek nem hajlott a dereka, a fákon mászott át majom ügyességgel, mások a fák alatt limbóztak, térden csúsztak, mikor hogy sikerült. 
Nem csak a lábunkat és a karunkat dolgoztatta meg az út, hanem az agyunkat is. Minden lépésnél át kellett gondolnunk a következő mozdulatot. Nem haladtunk túl gyorsan, de azért hamarosan így is elértük a gátat. Bevallom, számomra indokolatlannak tűnt egy ekkora gát léte ezen a helyen, persze nem láttam még olvadáskor a vidéket!
Ami azonban most aggasztott, az a csatorna volt, ami a gát alatt átvezetett. Már régen elveszíthette kezdeti kerek hengeres bejáratát, most úgy nézett ki, mint amit éppen agyonlapít a fölötte tornyosuló kő súlya. Túratársaim megnyugtattak, hogy biztos nem az alumínium tartja az egész építményt, úgyhogy nyugodtan átkelhetünk alatta! Most hasznosnak bizonyult  az óvodában gyakorolt törpe járás.
A másik oldalon fellélegezve gyönyörködtünk a hó alól kikandikáló páfrány és mohaszőnyegben, és kíváncsian néztük, mi vár még ránk? 
Nos egy függőleges sziklafal állta utunkat, melyre nem is volt olyan egyszerű feljutni a csúszós havas sziklákon. Szerencsére segítőkész kezek húzták-tolták az elakadókat.
Ilyen torlasszal még kétszer kellett megküzdenünk, de két óra alatt elértük a 2,5 km hosszú árok tetejét. 


4. Innen a Sikárosi-rétet vettük célba a piros, majd a kék jelzésen, és úgy terveztük, hogy a Lajos-forrás felől közelítjük meg a Holdvilág-árkot. 
De eltévedtünk valahol a rét után, és visszaértünk a szurdokvölgy tetejére.
5. Így aztán a piros kereszt jelzésen haladtunk tovább a gyönyörű havas erdőben. 
6. A piros kereszt hamarosan zöld háromszög jelzésbe torkollt, és erősen lejteni kezdett, ami a havas, jeges úton  azt jelentette, hogy szinte siklottunk a talpunkon lefelé. Majd újra a piros kereszten haladtunk tovább.
Néhány pillanat erejéig még a nap is besütött a felhők alatt.
7. Mire elértük a Holdvilág-árok létráját, sötétedni kezdett. 
Óvatosan ereszkedtünk le a csúszós fokokon, majd félhomályban folytattuk az utat. A Holdvilág-árokban csörgedező patakon többször is át kellett kelni. 
A havas kövek világító fehérje jelölte ki az utat. Az út egyre jegesebb, sárosabb lett, egyre jobban csúszkáltunk és egyre jobban oda kellett figyelni, hova lépünk. 
8. Végre leértünk Kiskovácsi házai közé és aszfaltozott úton sétálhattunk, 
amikor egy alattomos jégen megcsúsztam, elestem, és éreztem, hogy előbb a bokám, majd a térdem is megreccsen. egy darabig döbbenten ültem. Majd felálltam, és simán tudtam sétálni tovább. A buszt azonban alig pár perccel késtük le, így az országúton haladtunk tovább a csobánkai elágazásig. Szerencsére itt már csak 10 percet kellett várni a buszra, amivel visszajutottunk Pomázra. 

Remek kirándulás volt! A havas táj - bár növelte az út nehézségét - különösen varázslatossá tette az erdőt.

  • Az út hossza összesen kb. 16 km. 
  • A szintkülönbség 544 m. 
  • Mi ezt 6 és fél óra alatt tettük meg, 
  • ebből az utolsó 14 km-t tartott 4 óra hosszat, az első 2 pedig 2 órát.  

Otthon jól esett a forró fürdő és egy forró leves. Majd lepihenve kinyújtóztattam a lábam. Ekkor hasított belém a fájdalom. A térdem lüktetett, sem ülni, sem állni, sem feküdni nem bírtam. A rosszulléttől émelyegtem. Szerencsére sikerült hamar elaludni és másnap már rá tudtam állni a lábamra, és sántikálva ugyan, de bejártam a lakást. Estére már azt is éreztem, hogy hol vagyok tele lila foltokkal, melyeket a fákon és sziklákon való átkelés hagyott rajtam.

Egyik túratársam beszámolója: ajánlom szeretettel a blogját!

Séta a Tündér-sziklához

Idén ősszel újra többször is előfordult, hogy szombat reggel futni indultam a Béla király útra. Túlzás lenne azt állítani, hogy ilyenkor körbefutom a hegyet, de egy gőzmozdony fújtatásával eljutok a Tündér-szikláig és vissza, többszöri pihenőkkel.  Az a baj, hogy két futás között több hét is eltelik, ezért gyakorlatilag notórius újrakezdő vagyok. 
Ráadásul az időjárás is ellenem van. Futás közben megpillantottam a tájat, és... 
... inkább visszafutottam a fényképezőgépemért, és sétára vettem a lépést.
Szomjasan ittam magamba az őszi napsütés erdei színeit.



Kilátás a Tündér-szikláról
 A sziklán sokszor sziklamászók gyakorlatoznak.


Téli köd a Normafánál

A köd minden évszakban izgalmas, sejtelmes hangulatot kölcsönöz a tájnak. Mégis mekkora különbség van az őszi és a téli köd között!







Őszi köd a Normafánál

A köd minden évszakban izgalmas, sejtelmes hangulatot kölcsönöz a tájnak. Mégis mekkora különbség van az őszi és a téli köd között!



2017. december 1., péntek

Ahonnan A Tenkes kapitánya kilovagol - avagy a tárnoki kőfejtő és a lyukpincék

Érdről, a Fundoklia-völgyet végigjárva az alsó kijáratnál vágtunk át a völgyön és Tárnok felé kapaszkodtunk fel a  meredélyen. A falu határában szeméttel és építési törmelékkel teleszórt udvarok mellett haladtunk el szomorkodva, majd hamarosan megpillantottuk az út szélén a kőfejtőt. 
A tárnoki kis kőfejtő mészköveit hajdanán a diósdihoz hasonlóan felhasználták Pest-Buda házai, valamint az Országház építéséhez, de még a bécsi operaházhoz is került a kitermelt kőből. A háború alatt óvóhelyként szolgált. Jelenleg is folyamatos átalakításokon esik át a terület.
Tulajdonosai kitisztították a szocializmus idején házgyári hulladékkal feltöltött járatait. Elmondásuk szerint termesztettek itt jelentős mennyiségű gombát, valamint a pinceágak alkalmasak zöldségek tárolására is. A budafoki pincékhez hasonlóan a más vidékeken megtermelt bort nagy mennyiségben ezekben a pincékben tárolták.
Tartanak itt koncerteket, rendeznek kiállításokat, sőt forgatási helyszínként is hasznosítják. Ki gondolta volna, hogy az Egri csillagok pincejeleneteit itt vették fel, vagy hogy innen lovagolt ki a gyerekkorunk hőse, A Tenkes kapitánya?  
Szerencsénkre épp nyitva volt a kőbánya kapuja, mikor arra jártunk, és az ott dolgozó munkásoktól bebocsátást nyertünk, így belülről is megszemlélhettük a terepet.
A bányában talált egyes tárgyak rendeltetése teljes rejtély volt a számomra, különösen a faragott kőoroszlán galamb hajkoronája hatott kissé utópisztikusan az egyik járat mélyén.
A kőbánya környékén bóklászva több úgynevezett lyukpincét is találunk.

Ezek jellegzetessége, hogy a környéken található többi pincesortól eltérően (Páty, Etyek) a pincéket nem löszös-agyagos talajba vájták, hanem mészkőbe vésték. Nem kell külön boltozatot építeni a helységeknek, mivel a kőben stabil tereket lehet kialakítani. További egyedi jellegzetessége ezeknek a pincéknek, hogy nem épül föléjük présház. Ezért sokkal kevésbé látványosak, mint az eddig általam bejárt pincesorok. Mégis nagyon különlegesek, s ezt én sem tudnám annál méltóbban kifejezni, mint ahogy azt a forrásomban megfogalmazták:
"Kialakításuk módjában és a megfigyelhető típusokban is sajátos színfoltot adnak Buda-vidék présház- és pincekultúrájához. Éppen ezért eredeti állapotban történő megőrzésük rendkívül fontos, népi építészeti szempontból értékes, több szempontból egyedi épületekről van szó."
A pincék építéséhez tartozott a megfelelő szellőzés biztosítása. A pincéknek általában egy szellőzőlukuk volt felfelé, végét  kövekkel fedték, amelyet a pince építése során bányásztak, melyek két oldalára lukat véstek. Manapság már inkább fémmel borítottak a szellőzőnyílások.
A legkisebb lyukpincék egy helyiségből állnak, s ilyenkor ez a bor, valamint a szüreti eszközök tárolását szolgálta. Ebben az esetben a prés nem itt kapott helyet, hanem a szabadban.
A  kéthelyiségű pincéknél már a feldolgozás is a föld alatt ment végbe. A prés régen ennél a típusnál a feldolgozótér oldalfalába mélyesztve kapott helyet. Egy elhagyott pincébe lesétálva megfigyelhettük a tardosi márványból kialakított présaljat is, ezeket jellemzően már a XX. században építették.
Sok esetben megfigyelhető egy harmadik, ám jóval kisebb helyiség is, az izbicska, vagyis a kisszoba. Leggyakrabban  külön bejárata van a pincebejárattól jobbra vagy balra. Itt tartották a jó hangulatú borozgatásokat is. Az egyik pince esetében épp egy ilyen izbicska teteje omlott be, melyen keresztül mi leereszkedtünk a mélybe, annak reményében, hogy a pincébe jutunk, de csak a pincebejárat melletti kisajtóig jutottunk, amin kényelmesen ki is sétáltunk. 
A lyukpincék mellett, igaz jóval kisebb számban, megfigyelhetőek a présházas lyukpincék is. Ennek lényege, hogy a föld alatti tároló elé vagy fölé felmenő falú vagy boltozott épületet építettek. Előbbiből Tárnokon ma négy látható. Három Zapánszkiban, egy pedig az Öreghegyen. Valószínűleg az ilyen jellegű épület egyben a módosságot is mutatta.

Források: 





2017. november 22., szerda

Bolognai árkádok

Ha Bologna városáról egyetlen szót mondhatnék, akkor az az "árkád" lenne. Szinte minden házhoz tartozik egy árkádsor, ami a járdát fedi. Ez határozza meg alapvetően az utcaképet. Szinte minden kornak megvanak a jellegzetes árkád oszlopai.

A Basilica Santuario Santo Stefano a legrégebbi templom Bolognában, a Jeruzsálemi-negyedben, az 5. században épült. 

 

Ez a fa pillérekkel ellátott árkád az én személyes kedvencem. Valószínűleg a XIII. században épült.

Palazzo Grassi a XIII. században gótikus stílusban emelt épület, gyönyörű fa pillérekkel. 
A Piazza Maggiore XV. században épült  árkádjai alatt barátságos beszélgető terek alakulnak ki.
Kilátás az árkádok alól a tér legnagyobb templomára, a Basilica di San Petronio-ra.

Egy jellegzetes középkori árkádsor, motorokkal "megtűzdelve".
 
Santuario di Madonna di San Luca Bologna  egy domb tetején áll, a város felett 300 méter magasan.  A városból a világ leghosszabb fedett útján (3,8 km)  666 boltívet tartalmazó árkádsoron keresztül érhetjük el.  1674-1793 között épült.
Újabb korok árkádjai


Az oszlopok közül alig látszik a város.