2016. január 8., péntek

2015 - TOP 10

Ebben az évben is nagyon nehéz volt kiválasztani az idei év általam legjobbnak ítélt fotóit. Végül az alábbi 12 került a listára, a többitől családi segítséggel váltam meg.

Mennyei kikötő
Fényrobbanás
A következő két fotó Péliföldszentkereszten készült ugyanazon a reggelen.


Hajnali színskála




Beliczay-sziget különleges élővilága magával ragadott engem ebben az évben is. A szigeten sajnos erdőgazdálkodás folyik, a telepített nyárfákat rendszeres időközönként kivágják, majd csemetéket ültetnek a helyükre. A sziget közepén időszakos folyómederben növő nyárfákat valamilyen okból kifolyólag nem vágták ki, maguktól elpusztultak. A vízből az égbe meredő halott csonkjaik különös hagnulatot kölcsönöznek a tájnak. Sajnos már nem sokáig láthatjuk ilyennek, a fák életveszélyessé válnak, kivágják, vagy kidőlnek maguktól.

A Garda-tónál gyermekeimmel nyaraltunk az idén. A szállásunk közelében található Tignale vízeséshez a legnagyobb hőségben kirándultunk el. Az erdő kellemesen hűvös volt, mégis a hegyi kapaszkodók megizzasztották az ember lányát. Jól esett a vízesésekben megmártózni kicsit. Itt az egyik sziklaperemről alázúduló víz látható felülnézetből.
Nyári hőségben Tihanyba kirándultunk fotóstársaimmal. Felkapaszkodván az Apáti-hegy tetjére ez a panoráma tárult elénk. Tihany - Külső-tó
Ősszel a Schwarzwald-ban jártam. Csodásan színes erdő, pirosodó meggyfaültetvények, sárguló, szép rendben sorakozó szőlőskertek látványában gyönyörködhettünk.

Angyali üdvözlet
Az őszi erdőbe bahatoló napsugarak megtörnek a felszálló pára cseppjein.

Búbos pacsirta
Érden, a Fundoklia-völgy virágait fotóztam, már beültem az autóba, és épp indultam volna, mikor a földút melletti sziklára leröppent ez a madár, és forgatta a fejét, nézegetett. Lehúztam a kocsi ablakát, objektívet cseréltem, céloztam és lőttem. Mivel nem volt tökéletes a pozíció, óvatosan közelebb mentem az autóval, kicsit ráfordultam a madárra, majd újra kattintottam egyet.
Tigcsin - kökris
Számtalan kökörcsin fotóztam az elmúlt években, kicsit rá is untam a fotókra, mígnem szembe jött velem ez a félig kinyílt szirmú példány. Félelmetesen villogtatta rám a szemeit!
Keresztút
A fotó a Normafánál készült egy ködös őszi reggelen. A két fa formálta kapun gyerekeimmel - amíg még kicsik voltak - varázslatos mesevilágba, Tündérországba jutottunk. Itt most számomra félelmetesen nyitogatta kapuit.

Az út szélén egy rövid pihenőre álltunk meg útközben. A hatalmas hegyek között megbúvó kis tó hideg vize távol tartotta a többi fürdőzőt, csak a gyerekek dacoltak a természettel, örök játszani akarással.
Velence esőben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése