2015. június 7., vasárnap

Mézontófű (Phacelia tanacetifolia)

A 7-es út mentén haladtam a kocsival, amikor jobb kéz felől hatalmas liláló szántóföldre lettem figyelmes. Levendula? Meg kell néznem! Mézontófű, vagy hivatalosabb nevén facélia. Még sosem láttam ilyet, ami nem csoda, viszonylag új kultúrnövény Európában, hazánkba alig 30 éve termesztik, vetésterülete alig néhány ezer hektár.
Szokták még hernyóvirág néven is illetni szépen kunkorodó virágai miatt. Hasznosítható  takarmányként, illetve zöldtrágyaként.
Finom, gyorsan bomló gyökérzete nitrogénben, foszforban, káliumban, valamint kalciumban igen gazdag. Gyökérrendszere révén olyan talajállapotot hoz létre, amely a szántás energia-felhasználását lényegesen javítja.Tarlónövényként megakadályozza a nitrátkimosódást, illetve megakadályozza a gyomosodást.
Magja egyre nagyobb értéket képvisel a nyugati piacon.
Remekül mutat előtte ez a hatalmas sárga ökörfarkkóró.  Még a bohókás piros pipacs színe is harmonikusnak tűnik lila háttér előtt (szerintetek is pajkos kiskutyára hasonlít?).

 Hazafelé is megálltam a tábla mellett, hogy a lemenő nap fényénél is gyönyörködjek a látványban.
Lélegzet elállítóan szép volt, csodás illattal, és döngicsélt! Méhek ezreit vonzotta ide, annál is inkább, mert a vetés egyik sarkában méhkaptárokat is találtam.
Méltán hívják még méhvirágnak, kiváló mézelő értékét hosszú ideig tartó virágzásának köszönheti. Jó termőtalajon akár 2 hónapon át is gyönyörködhetünk szépségében. A virágából készült méz igen magas cukortartalmú, de maga a virágzat is nagyon finom édes (megkóstoltam).
1 hektáros terület mézhozama meghaladhatja a 800 kg-os mennyiséget!
Méze halványbarna, egyes források szerint lassan hungarikummá válik, szerintem ez enyhe túlzás, én még sosem találkoztam ezzel a mézzel.

Köszönet a Növényhatározós csoportnak a határozásért!
Forrás: A mézontófű termesztése (Word dokumentum)

1 megjegyzés: