2015. április 26., vasárnap

Élő és halott fák és koronák

Halott erdőrészlet a Beliczay-szigeten

Élő (lent) és halott (fent) fák koronája

Ónos eső által megtépázott fa koronája 2015-ben
 A kép érdekessége, hogy fotón látható egyik fa sem él. Az öreg fának ugyan a gyökere a földben van, mégis halottnak látszik. A fiatal fa az ónos esőben félig kidőlt, gyökerének csak töredéknyi része van a földben.


Horgászok munka közben




 


Örvényi pákász tanösvény és a Göbe

Tiszaörvény, Szabics kikötő. Innen indul kedvenc tanösvényem, a Tiszavirág ártéri sétaút, mely békés környezetben, hatalmas tiszai fák között kanyarog. Megközelíteni csak csónakkal lehet, ezért aránylag kevés a kiránduló. Talán ezért is szeretem annyira.
No meg azért, mert itt a Tisza festői kis folyócskává szelídül,
nyáron gyönyörű vízililiomokkal, ősszel színes falevelekkel.

Most a víz elszáradt fűszálakat, nádat hozott. A vízililiomok friss vörös hajtásai törnek épp a víz színére.
A szigeten több ponton is van kilátótorony. Most csak innen messziről szemlélhettem azt, amit télen a fagyott Tisza jegén bejártam.

A fatuskóknak nyoma sincs. Csak néhány kiálló faág jelzi helyüket. Ezek tetején telepedtek meg ezek a kárókatonák.
Valószínű ez a tuskó van a víz alatt.
A folyócskán romantikus híd ível át, majd hatalmas nyárfák között kanyarog az út, melyről karvastagságú liánok lógnak. Ide nem hallatszik el az emberi tevékenységek moraja, se autó motorjának dübörgése, se motorcsónak zúgása, se fűnyíró zizegése.

Az erdő csupa madárcsicsergés, pedig már jócskán délre járt az idő, jó lett volna hangról felismerni őket.  A sétaút a Göbe tóba torkollik, ahol ladikokkal evezhetünk, ha elég ügyesek vagyunk. Mindezt békák dala kíséri, illetve most egy igen különös hang követett minket végig az úton: mintha focimeccsen duda szólna. (Meg is állapítottuk, hogy biztos bölömbika, mi ugyanis pont ilyen hangot adnánk ki, ha bölömbikák lennénk. Azért jó lenne tudni, miféle hang volt ez!)
Egy helyen kutyánk szoborrá merevedett: a víz felől zajt hallottunk, majd két vaddisznó hátát pillantottuk meg. Gyorsan pórázt tettünk a kutyára, a vaddisznók békés  csörtetéssel a víz szélén a nádasban lépdeltek tova.
Az út szélén a nyári tőzike fehér virágai virítottak.
A tó közepén megszemléltük az egyetlen helyi lakost: egy hattyút, majd békésen elheveredtünk a csónak padjain, és néztük a kék eget, hallgattunk a békákat és a különös dudálást: ringatóztunk. Kivételesen még a kutya is pihegett a pad alatti árnyékba húzódva.


Ha ennyi idill nem lenne elég, hát újabb remek tanösvénnyel állt elő A Hortobágyi Nemzeti Park. Megépítette a Pákász Tanösvényt, mely pontosan innen indul, és a szemközti szigetre vezet át. Igazi kihívásokkal teli kalandtúra bármely kisgyermekes családnak!


A szigetre átjutni egy csónakkal lehet, mely két fa közé erősített kötélhez van kötözve elöl hátul. Ezen kötél segítségével húzhatjuk át magunkat a folyón.
Mivel odaát sok helyen tocsoghatunk a sárban, ezért célszerű gumicsizmát húzni. A tanösvény készítői erre is gondoltak!
Szép rendben és tisztán sorakoznak a csizmák 40-44-es méretig. Mellettük vödör víz, és kefe. Használat után le kell tisztítani!
A tanösvény 12 állomásán tájékoztató táblák vezetnek be az egykori pákászok mindennapjaiba, illetve izgalmas feladatok várnak a vállalkozó szelleműekre. Lehet például nádsípot faragni, lápon járni, sárgolyóval dobálni.
Itt, a bejáratnál rögtön magunkhoz is vehetünk egy jó masszív botot, minek segítségével a pákászok kitapogatták a mocsáron átvezető utat. Bár a vízállás alacsony volt, az út száraz, mi azért felkészültünk minden lehetőségre, mint később kiderült, jól tettük.

Az út egész keskeny ösvényen haladt tovább a már korábban említett idilli, ámde kissé vadregényesebb hangulatú erdőben. Sokszor le kellett hajolni, és átbújni az ágak között. Egy helyen az út egyenesen a víz fölé vezetett, keskeny pallón kellett átkelni, jobb kéz felől hatalmas földfal meredezett.

Jobban megnéztük, és azt láttuk, hogy ez a földfal bizony 6 közepes fa alkotta gyökérzet, mely valószínű egy vihar következtében egyszerre dőlt ki. A gyökérzet tetején pedig gyönyörű pitypang virágzott.
A pákász lápi-mocsári ember volt, itt szerezte mindennapi betevő falatját. Madarászáshoz nádból készült nyílvesszőket használt, a halfogásban pedig a fűzfavesszőből font varsa volt a segítségére. A varsa előtt a nemsokára virágzó mocsári nőszirom leveleit láthatjuk. tele volt vele az erdő!
Az erdő jellemző fái a nyár és a fűz, hatalmas indák lógtak róluk, kusza gomolyagot képezve. 
Egy helyen az alacsony vízállás ellenére bokáig érő víz borította az erdő alját. Úgy döntöttünk, mezítláb folytatjuk az utat. Jó érzés volt a tiszta vízben tapicskálni. Néha tenyérnyi zöld békák hada ugrott el a talpunk alól.

Egy helyen megszemlélhettünk a pákász kunyhóját, és azt is megtudtunk, hogy az év 8 hónapját ilyen kunyhóban töltötte a családjáva, szétszerelhetőre építette, és vitte magával, ha költözött, kb. 2-3 havonta. Aljára vastagon nádat fektetett. Ki is próbáltuk, igen kényelmes fekvés esik rajta!  A tájékoztató tábla szerint árvíz idején a pákász egy nagy fára költözött, és onnan várta meg, míg levonul az ár.
Kilátó itt is van, egyenest a Göbére látunk rá. Sajnos kutyám akárhogy is ágaskodott,  legnagyobb bosszúságára nem látott ki a tetejéről. Nem nyugodott, míg fel nem emeltük.
Összefoglalásul elmondható, hogy remek kirándulás kicsinek és nagynak, kreatív ötletekkel és jó kivitelezéssel párosult az új tanösvény kiépítése is. Mi kb. 5-6 órát töltöttünk a szigeteken, holott a két tanösvény össz hossza nincs több 2-3 km-nél.

A levelek a gallyak végén nőnek...

... és nem a karvastagságú ágakon.
Ezt tapasztaltam a Normafánál tett körsétám során.
Lesznek rajta levelek, de látszik, hogy nem olyan sok.
Féllombúak

Ha nem törtek volna le a gallyak, akkor teljesen árnyákban lenne az út.

Ez mind a környező fákról került a földre.

Az erdő az Erzsébet-kilátóból

Több fény jut az erdő aljára. Itt a lehetőség, hogy a kis magoncok megerősödjenek.

Féllombú cseresznye
Fénykorában