2014. október 31., péntek

Elárasztotta a víz a Beliczay-szigetet 2

Mint a pár nappal ezelőtti bejegyzésemben írtam, elárasztotta a víz a szigetet. Elárasztotta,de már apadóban. Terveim között szerepelt, hogy kimegyek olyankor, amikor ragyogóan süt a nap, hiszen akkor szebben tükröződnek a fák a moccanatlan víztükörben. Nos végre ragyogó napsütésre ébredtem, irány Érd! A sziget azonban sűrű ködbe burkolózott. A víz pedig szép lassan eltűnik. Már csak egész kevés helyen lehetett ilyen nyílt víztükröt találni.



Messziről azt gondoltam zúzmara, de valójában póklábak szőtte terítő fedte a tájat.



2014. október 29., szerda

Rorschach-teszt fotókkal

A Rorschach tintafolt-teszt egy komplex pszichológiai, diagnosztikai mérőeszköz, egyike a XX. század legáltalánosabban használt projektív tesztjeinek. Célja, hogy a pszichológus feltérképezhesse a vizsgálati személy személyiségstruktúráját, más vizsgálatok kiegészítése érdekében. Bár az eredeti teszt tintafoltokkal működik, és az egész világon ugyanazokat a pacákat használják, én most rendhagyó módon fotókat készítettem erre a célra. Az ötletet a gyönyörű, mozdulatlan tófelszínben tükröződő parti fák adták. 
Az ötletadó kép
A képeket aztán elforgattam, tükröztem, kiküszöbölve a víz adta elmosódást. Kiemeltem belőle részleteket. Kíváncsi vagyok, ki mit lát bennük? Írd a kommentbe, ha van hozzá kedved!
Rossz válasz nem létezik, de vigyázat a válaszok alapján részletes személyiség  elemzés történik! :) Az eredeti teszt esetében a teszt felvevője a válaszok különféle jellemzőit egy bonyolult, sok tapasztalatot kívánó módszerrel összegzi, és a beszélgetés során leszűrt megfigyelésekkel egyesítve készíti el írásos véleményét. A teszt eredménye nem „ítélet”, hanem egy vázlatos személyiségrajz, amelynek az érvényességét és pontosságát a szakember más módszerekkel is ellenőrzi. Érdekeség, hogy az értékelési rendszert Mérei Ferenc dolgozta ki és tette más országok adataival egybevetve ismertté külföldön is.
Akkor a képek:
 

 

 




Egy törött ujj apropóján

Eltört a lányom ujja. El is mentünk a Jánosba, hogy megnézessük, hála az égnek, fizetjük a TB-t, kapjuk az ellátást. Múlt szerdán, amikor először voltunk, 9-től fél 12-ig szívtuk a kórház levegőjét. Még csak ideges sem voltam, nem hittem, hogy törött, csak a biztonság kedvéért jöttünk, és sajnáltam azokat az embereket, akik szemmel láthatólag törött végtag kezelésére vártak kb. ugyanennyit. Legnagyobb meglepetésemre mégis törés, sínbe tették. 
Ma visszamentünk kötözésre, ellenőrzésre, a helyzet mit sem változott. Ideges most sem voltam, mert minek, inkább nézelődtem.
A falra ki volt akasztva a kórház minőségpolitikája. Itt olvasható teljes egészében. Érdekes.
Fejléces papír, idézet  a Hippokratészi esküből. 
Elsőként a kórház céljait szögezik le. Idézem:
  1. betegeink elégedettségének fokozása,
  2. az intézmény gazdasági stabilitásának fenntartása,
  3. a betegellátás minőségének nemzetközi normákhoz való igazítása,
  4. a gyógyítási folyamatok hatékonyságának fokozása,
  5. eredményes és jövőbe mutató humán erőforrás gazdálkodás megvalósítása.
Dicséretes célok.
Nézzük, hogyan is valósul ez meg.
Megérkeztünk 11 körül. Felvették az adatainkat, és a leletünkkel, amit a múltkor kaptunk elszaladtak megkeresni az orvost, hogy most vajon gipszelve kell-e röntgenezni, vagy gipsz nélkül. Az orvos épp elfoglalt volt, ezért az adminisztrációs munkatárs(!) úgy döntött, jó lesz gipszelve is. Gondolom, hogy addig is haladjunk, amíg az orvos ráér velünk foglalkozni, a 4. pont értelmében hozhatta ezt a döntést. Mi nem kérdőjeleztük meg a dolgot, vártunk. Leülni nem tudtunk, tömve volt az ortopéd traumatológia járóbeteg-ellátás. (1. pont) Sokan gurulós ágyakon fekve várták, hogy valaki betolja őket a röntgenre. 
A röntgenasszisztens rendszeres időközönként kérette a betegeket, végezte a munkáját gipszelt, gipszeletlen karokon, lábakon. Már akivel bírt egyedül. Mert ha ugye emelni kellett a beteget, akkor ugye a beteg addig vár, amíg jön az emelő ember, és a gép alá emeli. Volt aki 9 óta várt erre. Ha elég sokat vár, magától is rendbe jön, legalább elmondhatja, hogy a kórházban gyógyult. Mindezzel növelve a kórház hatákonyságát (4. pont)  Volt akit csak két ember tudott megemelni, az dupla annyi ideig várt. Szép türelmesen.
Aki végzett a röntgennel, az tovább várt a váróban, hogy az orvos megnézze a felvételt, és ellássák a törést. A fekvő betegeket esetleg egy lepedővel betakarták, majd további munkafolyamat végrehajtása céljából a folyosóra tolták. Ott vártak arra, hogy valaki majdcsak feléjük néz. 
Ha nem felejti el őket. Egy nénit a másik osztályra kellett volna átvinni, de összesen két ember végzi ezt a munkát a kórház egész területén, 1 órakor, amikor mi távoztunk, még senki nem jött érte, nem szólt hozzá, a folyton nyíló lengőajtó felől pedig ömlött rá a friss kinti levegő. Íme a megvalósuló hatékony humánerőforrás gazdálkodás (5. pont), esetleg az intézmény gazdasági stabilitásának fenntartása érdekében kellett ezt elviselnie a láthatóan fájdalmakkal küzdő idős asszonynak. (2. pont)
Aztán úgy 12 tájékán feltűnt az orvosunk. Kiderült, hogy a műtőben volt, kérdezte, régóta várjuk-e, de egyébként is mindegy, mert ez van. Ennyien vannak. Újra az 5. pont! 
"Kormányunk megvárja, míg minden orvos külföldre távozik, és akkor majd jön a kínai, meg afrikai, meg török bevándorló, nagyon helyes, nekik is meg kell tanulni ezt a szakmát, hadd kísérletezzenek a jó magyar népen!" - eresztett meg egy keserű poént, aztán már intézkedett is. Levágatta a gipszet a lányom kezéről, és csodálkozott, minek röntgenezték meg, gipszelve mit sem ér. Újra a röntgenbe. Ott valószínű idegesek lettek a gondolatra, elég kíméletlenül forgatták meg a lányom immáron gipszeletlen kezét és ujjait, és még a védőkötényt is elfelejtették odaadni neki.
Aztán irány a gipszelő. Az orvos által előírt teljes körgipsz helyett a munkatárs úgy döntött, elég lesz a sín is, gondolom a 2. pont lebegett a szeme előtt. Majd keressük meg az orvost a leletért, de gyorsan ám, mert gerincsérült beteget hoznak, félholt állapotban. Valóban, rögtön kettőt is hoztak, nagy lett a nyüzsgés az amúgy is zsúfolt teremben. Azért a doki szánt ránk fél percet, konstatálta, hogy nem úgy van gipszelve, ahogy ő mondta, közölte, hogy ez nem kívánságműsor, és megcsináltatta a teljes gipszet az asszisztenssel. Aki morgott magában, nem nyerte meg a hatalmi harcot, csak úgy tessék-lássék egyszer áttekerte a kezet valami anyaggal, arra rákent némi gipszet, és kész. Azt mondta, így legalább nem lesz olyan nehéz. Nem értek hozzá, nem tudom megítélni, jó lesz-e így, majd a jövő eldönti.
Mindeközben egy bácsika elunta a várakozást, 9 óra óta ült a tolókocsiban, és sehogy sem akart sorra kerülni, próbált bejutni az orvoshoz, de rendre utasították: most a két gerincsérülttel kell foglalkozni, különben meghalnak. Ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni, de azért elgondolkoztam.
A három vizsgálóból 1 üzemel. Abban egyetlen orvos látja el a betegeket, és időnként ő is elmegy műteni. Igaz, többen dolgoznak a keze alá, de az utasításait megkérdőjelezik. Meg kell küzdenie azért, hogy azt tegyék, amit mond. Amíg mi ott voltunk 20-22 ember volt a váróban, annak kb. 2/3-a beteg, a többi kísérő. Mivelünk az orvos 5 percnél többet nem foglalkozott, sima ügy voltunk. Összesen az ott eltöltött 2 és 1/4 óra alatt maximum negyed órát töltöttünk valamelyik kezelőben. A betegek türelmesek, de az elégedettségért talán lehetne még mit tenni (ld. 1. pont). No nem az orvosokkal, vagy az asszisztensekkel van a baj. Többnyire nagyon kedvesek, türelmesek voltak. Amikor egy orvos áthaladt a várón mindig volt egy-két jó szava egy-egy  beteghez, kedvesen mosolygott, majd sietett tovább a dolgára. 
Minden elismerésem az orvosoké, akik bírják azt a tempót, amit a magyar egészségügy rájuk kényszerít.
"Gyógyítani és ez által kiérdemelni az emberek szeretetét és megbecsülését." - áll az intézményi dokumentum végén. És valóban. Ezeket az orvosokat valószínű ez hajtja, és nem a pénz, vagy a remek munkakörülmények, vagy az esetleges előmenetel. Reméljük bírják még.

2014. október 28., kedd

Elárasztotta a víz a Beliczay-szigetet

Tavaly nyáron a nagy árvíz után teljesen kiszáradt az érdi Beliczay-sziget közepén csordogáló állófolyó :). Pedig igazán különleges látványt nyújtott az év minden szakaszában. Kezdetben kiszáradva is izgalmas volt, aztán már nyáron nagyon vártam, hogy újra vízzel telitődjön. Többször is kisétáltam a nagy júliusi, szeptemberi esőzések után, mondván, na most biztos lesz újra víz benne, tudok valami újat fotózni. De nem. Mikor máshol áradt a Duna, és elöntötte az ártereket, itt akkor sem történt semmi változás. 
Tegnap reggel ködös szigetet fotózni indultam, és legnagyobb meglepetésemre ez a látvány fogadott: 

Néhány hónappal később...
Van víz a mederben! És köd mindenhol.
A helyi lakosok szerint 3 napja még nem volt víz sehol, aztán jött a kétnapos eső, és íme. És most miért? Talán  a talajvíz szintje emelkedett meg?  Aztán, amikor tovább indultam, azt tapasztaltam, hogy a víz elárasztotta a sziget mélyebb pontjait. Száraz lábbal bejárhatatlan. Szerencsére rajtam volt a gumicsizma, így óvatosan a vizes részek szélén végig tudtam járni a szigetet, sokszor a kis tavak kellős közepén sétálva át. Felemelő érzés volt!



 Ahol nem a vízben állnak a fák, ott talpig zöld bokorban.
 A Duna is kilépett medréből, és a partra vándorolt.





2014. október 27., hétfő

Megunhatatlan Gánt

Újra Gánton jártunk, de most nem a tanösvény felé vettük az irányt, hanem az út másik oldalán, Csákvár felé. Valamikor ott is bauxitbánya volt, hatalmas vöröslő tájsebek fogadtak.   Az egykori bányaterület felét sikerült a rövid késő őszi délután alatt bejárnunk.
Sajnos nem gondoltunk arra, hogy a rengeteg eső miatt az oda vezető autószélességű földút szinte járhatatlan, gumicsizmát nem vittünk, ezért óvatosan kerülgettük a sokszor útszélességű vöröslő pocsolyákat. 
 Az út végén csodás színek fogadtak. A fák sárgája szépen egészítette ki a háttré vörös kőzeteit, igazi őszi hangulatot idézve elő.

 A hegytetőre felmászva remekül be lehetett látni a mélyedést.
 Egy panorámakép a csúcsról:
A kis tó, ahol a kutyáink felfrissülhettek.
A bánya területének rehabilitációja megkezdődött. Szép rendben sorakoznak a telepített bokrok, facsemeték.

2014. október 26., vasárnap

Csontok

Még egy év eleji sétám során lettem figyelmes erre a különös csontkupacra a Tétényi-fennsíkon. Vajon hogy került ide, ráadásul ilyen szép rendbe rakva? Tán egy egész szarvascsorda került itt csapdába, és szőröstül-bőröstül felfalták őket a vadállatok, csak ezt a néhány csontot hagyták meg belőlük? Majd gondos kezek szépen összegyűjtötték, kupacba halmozták azzal a szándékkal, hogy később tisztességesen eltemetik? Vagy régészeti leletek ezek, az egykoron itt élt ős lajhár csontjai és azt várják, hogy valaki múzeumba szállítsa őket további vizsgálat céljából? Vagy ősember tanyázott a környéken, és az ő egykori ebédjének megfakult maradványai ezek? Vagy a szemközti dombon lévő kutyamenhelyről szállítják ide az elfogyasztott állatok maradványait? Megjegyzem állkapocs csontokat - fogakkal nem találtam, inkább csak lábszárcsontoknak néztem ezeket.  Esetleg valamilyen  rituáléhoz kellenek a csontok. Ördögűzés? A közelben semmiféle egyéb erre utaló nyomot nem találtam, csak egy régi elhagyott épület romjai szomorkodnak kb. 50 méterre. Ez a terep régen katonai gyakorlóhely volt. A fogságba ejtett ellenség maradványai? De mi történt a többi részeikkel? Na jó, azt hiszem nagyon beindult a fantáziám. Kinek van még ötlete? Írja a kommentbe!
A lényeg, hogy a csontokkal nem történt az elmúlt 8 hónapban semmi. Szép csendesen várják, hogy beteljesedjen a sorsuk, bármi is legyen az. Sőt  néhány csont azok közül, amit egykoron arrébb pakoltam, visszakerült a kupac tetejére! Kinek fontos, hogy szép rendben egyben legyenek? Félelmetes!
kora tavasszal
és most