2014. augusztus 3., vasárnap

Érdi levendulás

Nagyon szerettem volna az idén levendulást fényképezni, voltunk is Tihanyban, de csak a kommersz levendula-szedős képeket tudtam készíteni, erre volt akkor és ott lehetőség. Ennél többre vágytam, de hát hol van a közelben levendulás? Bújtam a netet, kaptam a facebook-on is ötleteket, de valahogy sosem jött össze egyik helyszín sem. Míg végül az erdcenter.hu oldalon elhagyott érdi levendulásról beszéltek, és be is linkeltek oda egy oldalt, ahonnan tájékozódni lehet a hollétéről. Boldogan kattintottam a linkre, és legnagyobb meglepetésemre az én blogom egyik oldalára vezetett, a Fundoklia-völgyes bejegyzésre. Erősen csodálkoztam, én ott egy szál levendulát nem találtam, de hát ők tudják, mindenesetre már értettem, miért nőtt meg az oldal nézettsége. 
No azért nem adtam fel a reményt, addig kutakodtam a neten, míg megtaláltam, hogy Érden az Esztergályos utca végénél található a levendulás. Persze mindez az utazásunk előtt, lehetetlen volt időt szakítani rá. Most azonban végre volt időm, odakint 30 fok és 90%-os páratartalom, mi lehetne egészségesebb, mint egy jó kis séta a fennsíkon, elvirágzott levendulák között? 
GPS-nek köszönhetően hamar megtaláltam a jelzett helyet, de csak bozótost láttam, áthatolhatatlan csipkebokrokat, szedret, és sűrű aljnövényzetet. 
Megkérdeztem hát egy, a gyerekével arra sétáló helyi hölgyeményt, jó helyen járok-e, hol van a levendulás?
"Hát az bizony itt volt valamikor, épp az út túloldalán, ahol a bozótos van, mi 1999-ben költöztümk ide, akkor lilállott az egész környék a levendulától. De hát a cigányok zsákszámra hordták el innen tövestől, hogy eladják. Mondta a szomszéd, a Józsi, aki látta őket cipekedni. "
Hm. Minek szedték volna ki gyökerestől?
"Hát mert ilyen népség az! Nem mondom, mi is vittünk haza egy-egy tövet, na de nem zsákszámra!"
Elgondolkoztam a dolgon. Ez bizony fura. Na nézzük csak azt a tövestül kiásott levendulást! Átverekedtem magam a bokrokon, és csodák csodája! Ott sorakozott a sok hatalmas levendulabokor fantasztikus, illatos gyepszőnyeget alkotva, köztük sok helyen tarka mezei virágok nyíltak. 
Az igaz, hogy nem lilállot, hiszen rég elvirágzott. Az is lehet, hogy a cigányok leszedték. A virágokat. De nem gyökerestül. Nincs annyi roma család Érden, hogy ezt a levendulást ki tudja irtani.  Meg minek is tenné? Jövőre is hoz az a konyhára.
A virágzat nem túl nagy, a háttérben az ékes vasvirág virágai adják a lilás árnyalatot.

 Csomós harangvirág levendulával


A sárga növény a közönséges párlófű.  A közönséges párlófű a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó évelő növény. Egyéb elnevezései: apróbojtorján, patikapárlófű, agrárnyom, királyné asszony káposztája, Szent Pál füve, hattyúfű, körömfű, koldustetű.
Gyógyhatásai: összehúzó, epeműködést szabályzó és epehajtó, étvágyjavító, vizelethajtó, antibiotikus hatású és gyulladásgátló.
Festő pipitér - festőnövénynek használták, timsóval pácolt virágaiból sárga festéket nyertek
A szeder tövisei felhasították a bőröm, tele volt velük az egykor jól ápolt ültetvény.


Mindenfelé bokrok fiatal hajtásai ütik fel a fejüket.
Nehéz volt árnyékot találni. A kutya esdeklően nézett rám: Menjünk innen!
Az általam bejárt terület 1 km hosszú, kb 300 m széles sáv volt, és az Esztergályos utcától egészen az autópályáig vonul. Az autópálya utáni rész már valóban a Fundoklia völgyhöz tartozik könnyen lehet, hogy a terület alsó része is ezt a nevet viseli. A terület alsóbb részein ritkul a levendula, egyre több mezei virág és fű veszi át helyét. Csodálatos botanikai kiskert ez!
 A magas fű között alig lehet észrevenni a bokrokat.
Sárga hagyma levendula nélkül
Macskafarkú veronika
Ékes vasvirág

Szél fútta mező ékes vasvirággal
Folyamatosan figyelemmel kísértem a levendulás sorsát, így egy év múlva sikerült is virágzó levendulát fotózni. Az erről készült bejegyzés itt olvasható.

A levendulás egy része meg van tisztítva a bokroktól, kicsit ki is van gyomlálva, szemmel láthatólag valaki gondozza. Ezen a területen levendulavirágzás idején ez a tábla fogadott:
Kiderült, hogy 20 éve van gazdája a területnek, és idén párlatot is készítenek, ahogy erről Facebook oldalukon mindenkit tájékoztatnak. Tartsuk tiszteletben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése