Ítéletidő március idusán

Az elmúlt hetek virágcsalogató időjárását váratlanul 20 centis hóesés és jeges idő váltotta fel. Az orkán erejű szél kavarta a havat, sok helyen méteres hótorlaszokat emelve, villanyvezetékeket leszakítva száguldott végig az ország (főleg) nyugati felében. Ennek következtében - mint tudjuk - települések maradtak áramszolgáltatás és élelem nélkül. Autók, buszok, kamionok és benne az utasok rekedtek az utakon a hó fogságában. Éjszaka akár -10 fokig is süllyedt a hőmérő higanyszála. Itt, Budapesten mindebből csak a havat és a zord időt lehetett érzékelni. Az utak letakarítva, a boltok nyitva, kutyát a zord idő nem zavarja, menjünk már sétálni!

A múlt héten megnéztem a kökörcsines lejtőket a Normafán, már kidugták fejüket a kis pelyhes tojások.

Gondoltam megnézem, mit csinálnak most a hó alatt. Elképzeltem, milyen jól mutatna róluk néhány havas fotó.

Felvettem hát a síruhámat (amire egyébként egész télen nem volt szükség), és nekivágtam a hegynek. Szakadt a hó, a szél az arcomba csapta a jeges darát, térdig süllyedtem a hóban. Elértem a kökörcsines rét szélét, ott megálltam, nem sok jóval biztatott a látvány. Mindent belepett a hó, tudtam, ez alól nem fog kikandikálni egyetlen virág sem.

 
Tulajdonképpen ennek örülnöm kell, a hó meleg takaróként óvja őket a fagytól. Nem is mertem tovább lépni, nehogy a láthatatlanul lapuló virágokat letapossam. A másik kökörcsines lejtőt is meglátogattam, itt elszánt síelők siklottak lefelé. Csak reméltem, hogy a hó annyira vastag, hogy síléceikkel nem fogják agyonnyomni, levágni az éppen kibújó bimbókat.

Másnapra kisütött a nap, az autók kiszabadultak a fogságból, a hírek az emberek összefogásáról zengtek, szétáradt bennem a boldogság, és a kutyám biztatására újból sétálni indultam. Egész más nap volt ez, szikrázott a hó a napsütésben, egész télen nem láttam ilyen gyönyörűt. A szél finom rajzokat fújt a hóba. Legnagyobb sajnálatomra nem sikerült ezeket értékelhető módon lefényképezni, pedig sokat kísérleteztem vele. Vagy a szikrázó csillogás nem látszott, vagy szürke lett a hó felülete. (Ha valaki tudja, hogy kell ilyet fényképezni, szívesen fogadom a tanácsokat. ) Talán még ez a legjobb kép, ami sikeredett.

A táj viszont  varázslatos volt:

A tavasz nyomait sok helyen fel lehetett fedezni:

Aztán egy helyen azt láttam, hogy a szél elfújta a havat, és kikandikál a fű!

Amit a fejembe vettem, nem reménytelen! Szegény kökörcsinek, fáztok, de én mégis lefényképezlek benneteket a hó alatt! Nem adtam fel, addig mentem, amíg egy eldugott réten meg nem találtam őket:

Jégkristályok csillogtak a finom szirmokon

Ez a kedvencem: gyönyörű selymes csillogású fényes leveleket ezüstös szőrök borítják. Kár, hogy a szőrök végén lévő gyöngyszemek nem sikerültek igazán élesre. ( Ezt még gyakorolni kell!)

A napsütésben szépen megolvadt a jég, vízcseppekké alakulva csillogtak.

Kipróbáltam, mit tud a teleobjektívem a 4 dioptriás makró előtétlencsével. Ez legkisebb mélységélesség, amit elértem vele. 

Sajnos bekövetkezett, amitől féltem: Ezt a két kis kökörcsint valószínű egy szánkó nyakazta le, ugyanis szánkónyomokat láttam folytatásként a hóban. :(

Később újra furcsa havas-ónos eső esett, és a kökörcsinek újfent megkínoztattak.

Jégruhában

Jeges csók