2013. március 28., csütörtök

A tél utolsó támadása - legalábbis reméljük

Reggel van. Felébredek. Zuhog a hó. Még mindig. Március 26. Kedvem sincs dolgozni menni. Diák lennék, simán bevállalnám az igazolatlant. De tanár vagyok.
Március 27. Havazik. Még mindig. Ezen a tavaszon már annyiszor megpróbáltam meglátni a tél szépségét.
Na menjünk.
Rendszerint viszem magammal a fényképezőmet, sose lehet tudni, mit hoz a sors, de ma kitettem a gépem - unom már a havat.
Amint beérek, fotós kollégám azzal fogad: kijössz velem havat fényképezni ? Nézd miket fotóztam!  Mutatja a képeket, fellelkesedem, máris ugrok, menjünk, de nincs nálam a gép! :(
Alig várom, hogy vége legyen a tanításnak, rohanok haza, magamhoz veszem a gépet, és a kapott inspiráció lendületétől hajtva nyakamba veszem a Hegyvidék utcáit. Végül a Széchenyi-kilátónál kötök ki:
Széchenyi is kabátot húzott a hidegre való tekintettel

Szúrós hógombócok

Borostyánzuhatag

Kecses lábakon




Struktúra







Legalább 20 cm hó esett.


Kicsi hóoroszlán

Hetyke sisak


A tél kapuja
Végezetül egy érdekes bejegyzés a kilátóról. Hogy került ez egyáltalán ide, a hegy közepére, ahol pontosan a szomszéd fák csúcsára, és alá lehet látni róla?

Búcsúzóul ezzel a kedves hónyuszival szeretnék mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!

2013. március 26., kedd

A Jági tanösvény

Hallottál már a Jági-tóról? A Budai-hegység turistatérképén a Pilisszentivánhoz közeli tó mellett nem találunk nevet, és a szomszédos Jági-rét is Vadász-rét néven szerepel. A név a német Jager (vadász) szóból ered, mely a helyiek számára egyáltalán nem idegen, lévén a környéken több sváb település is található.
Innen kapta a mintegy 3 km hosszú tanösvény is a nevét. A Szénások Európai Diplomás területén helyezkedik el. A tanösvényről további információkat ezen az oldalon találhatunk.Érdemes a tanösvényt a kifejezetten az erre a célra készült ismertető füzettel a kezünkben bejárni.

Az út a pilisszentiváni sportpálya mellől indul, és bár 2 órás körútnak írja az ismertető, és fényképezőgépemmel a tizedét sem tudtam bejárni ennyi idő alatt, épphogy az elején levő tóig jutottam, amikoris rám esteledett. Elvarázsolt ez a táj, pedig az időjárás igencsak zord volt március közepéhez mérten.
Rögtön az út elején kellemes, lankás vonulatokon sarjadt ki az új zöld fű, különös kontrasztot alkotva a még itt-ott foltokban megmaradó hókupacokkal.
A lombtalan fák bepillantást engedtek az erdőbe, és látszott, hogy nyáron ezeken a fákon mennyi lián kapaszkodik igazi dzsungelhangulatot kölcsönözve a tájnak.
 


Tovább sétálva eljutottam a Jági-tóhoz. Vékony, csaknem teljesen összefüggő jégréteg borította, a látvány festői:

A tó vízszintje igencsak alacsony volt, az elszáradt vízi moszat szakálla bágyadtan csüngött a tóba hajló ágakon és gyökereken.




A tavat nádas, vagy gyékényes (?) vastag szára veszik körül.


 A tó mögött egy további tóra bukkantam, melybe mohos faágak fagytak bele.


A tavacskába jobb időben kis patak csörgedezik, melynek medrében vízinövények élnek nyaranta. Most egész elképesztő látványt nyújtott a patakmeder, mintha valaki kiteregette volna a hajszalagjait:


A meder egy következő tavacskához vezetett, melynek felszínére a szél ráfújta az elszáradt faleveleket, különös keverékét hozva létre így az ősz-tél-tavasz kombinációnak.


Sajnos csak eddig jutottam, mert rám esteledett, 3 óra alatt sikerült ezt az alig 500 méteres távolságot bejárnom, mely elkápráztatott kincseivel.
Hazafelé az első kis tónál még egy utolsó pillantást vetettem a stégről a tóra, és arra gondoltam, igazán szép lehet mindez jó időben is, naplementében.


2013. március 17., vasárnap

Ítéletidő március idusán

Az elmúlt hetek virágcsalogató időjárását váratlanul 20 centis hóesés és jeges idő váltotta fel. Az orkán erejű szél kavarta a havat, sok helyen méteres hótorlaszokat emelve, villanyvezetékeket leszakítva száguldott végig az ország (főleg) nyugati felében. Ennek következtében - mint tudjuk - települések maradtak áramszolgáltatás és élelem nélkül. Autók, buszok, kamionok és benne az utasok rekedtek az utakon a hó fogságában. Éjszaka akár -10 fokig is süllyedt a hőmérő higanyszála. Itt, Budapesten mindebből csak a havat és a zord időt lehetett érzékelni. Az utak letakarítva, a boltok nyitva, kutyát a zord idő nem zavarja, menjünk már sétálni!
A múlt héten megnéztem a kökörcsines lejtőket a Normafán, már kidugták fejüket a kis pelyhes tojások.

Gondoltam megnézem, mit csinálnak most a hó alatt. Elképzeltem, milyen jól mutatna róluk néhány havas fotó.
Felvettem hát a síruhámat (amire egyébként egész télen nem volt szükség), és nekivágtam a hegynek. Szakadt a hó, a szél az arcomba csapta a jeges darát, térdig süllyedtem a hóban. Elértem a kökörcsines rét szélét, ott megálltam, nem sok jóval biztatott a látvány. Mindent belepett a hó, tudtam, ez alól nem fog kikandikálni egyetlen virág sem.
 
Tulajdonképpen ennek örülnöm kell, a hó meleg takaróként óvja őket a fagytól. Nem is mertem tovább lépni, nehogy a láthatatlanul lapuló virágokat letapossam. A másik kökörcsines lejtőt is meglátogattam, itt elszánt síelők siklottak lefelé. Csak reméltem, hogy a hó annyira vastag, hogy síléceikkel nem fogják agyonnyomni, levágni az éppen kibújó bimbókat.

Másnapra kisütött a nap, az autók kiszabadultak a fogságból, a hírek az emberek összefogásáról zengtek, szétáradt bennem a boldogság, és a kutyám biztatására újból sétálni indultam. Egész más nap volt ez, szikrázott a hó a napsütésben, egész télen nem láttam ilyen gyönyörűt. A szél finom rajzokat fújt a hóba. Legnagyobb sajnálatomra nem sikerült ezeket értékelhető módon lefényképezni, pedig sokat kísérleteztem vele. Vagy a szikrázó csillogás nem látszott, vagy szürke lett a hó felülete. (Ha valaki tudja, hogy kell ilyet fényképezni, szívesen fogadom a tanácsokat. ) Talán még ez a legjobb kép, ami sikeredett.
A táj viszont  varázslatos volt:
A tavasz nyomait sok helyen fel lehetett fedezni:
Aztán egy helyen azt láttam, hogy a szél elfújta a havat, és kikandikál a fű!
Amit a fejembe vettem, nem reménytelen! Szegény kökörcsinek, fáztok, de én mégis lefényképezlek benneteket a hó alatt! Nem adtam fel, addig mentem, amíg egy eldugott réten meg nem találtam őket:
Jégkristályok csillogtak a finom szirmokon

Ez a kedvencem: gyönyörű selymes csillogású fényes leveleket ezüstös szőrök borítják. Kár, hogy a szőrök végén lévő gyöngyszemek nem sikerültek igazán élesre. ( Ezt még gyakorolni kell!)

A napsütésben szépen megolvadt a jég, vízcseppekké alakulva csillogtak.


Kipróbáltam, mit tud a teleobjektívem a 4 dioptriás makró előtétlencsével. Ez legkisebb mélységélesség, amit elértem vele. 
Sajnos bekövetkezett, amitől féltem: Ezt a két kis kökörcsint valószínű egy szánkó nyakazta le, ugyanis szánkónyomokat láttam folytatásként a hóban. :(
Később újra furcsa havas-ónos eső esett, és a kökörcsinek újfent megkínoztattak.
Jégruhában

Jeges csók