2013. december 29., vasárnap

Damariba-sziget

Ezen a cseppet sem hideg, ámde igen napos karácsony utáni napon mi mást is tehetne az ember, mint kirándul? Nyáron jártam már Majosházán a Duna holtágánál, akkor is el voltam bűvölve a zöld folyótól, gondoltam, megnézem, hogy mutat most. A télnek nyoma sincs, inkább kora tavaszi hangulatot mutatott. Egy helyen még pitypangot is találtam, de lefotózni nem tudtam, mert kettősünkhöz (kutyám és én) csatlakozott egy rendkívül idegesítő masszív testalkatú eb, aki minduntalan Dézivel akart játszani, ő viszont inkább a lábamhoz telepedett. A masszív testalkatú - egyébként pitt bull küllemű - körbeugrált minket, ugatott jobbról, balról, játszani hívott, nekünk rontott, mindeközben széttaposta a ritka pitypangot. Elég ijesztő volt, a kutyám kérőn nézett rám, mit volt mit tenni, felvettem hát egy botot, és megpróbáltam elkergetni a bosszantó jószágot. Hatott is rá a fenyegetés, két lépést hátrált és onnan folytatta körtáncát. 
Mindeközben szerettem volna elmélyedni a táj vadregényes szépségében.
Mindez nem volt egyszerű! A két kutya a gondosan beállított állványomat a legdrámaibb pillanatban meglökte, PS nélküli motion tween hatást kölcsönözve a képeknek.Egyre mérgesebb lettem.
A holtágaknak az a tulajdonságuk, hogy ott nem áramlik a víz. A mozdulatlan vízfelszín tökéletes tükörként működött a napsütésben. 

Na ekkor a kutyák beleittak a vízbe, felkavarva annak felületét.  Újabb 10-zel nőtt a vérnyomásom.
A holtág apadóban volt. Sok helyen már csak a meder közepén volt látható nyílt víz, a többi helyen mocsaras, rohadó falevelekkel és faágakkal volt tele. Ekkor a pitt bull belekergette Dézit a holt Duna vizébe, ahol az állott poshadt iszap szép egyenletes rétegben rárakódott a bundájára. 5 lépésről is érezni lehetett, hogy ez nem az az illatosító, amit a lakásba szeretnék. Na itt elszakadt nálam a madzag. Kicsit ugyan tartottam attól, amit a pitt bullokról hallottam, de mérgebben megfeledkeztem minden félelmemről, vad ordítással és az állvánnyal támadtam a kutyára, és sikerült is végigkergetni a visszafele úton. Kutyám hálás áhítattal követett tekintetével, és immár békében folytathattuk utunkat. 
Íme, néhány nyugodt körülmények között készült kép. 






A kutya szaga azonban elképesztő volt, kénytelen voltam a sziget másik oldalán folyó nyílt Dunában megfürdetni a kutyámat, kimosva bundájából az illatos iszapot. 
 A Duna is csendes volt, igazi karácsonyi béke honolt a tájon.


 A lemenő nap fényei 1. kicsalogatták a horgászokat, 2. rózsaszín-narancssárga pírt adtak a tájnak. 3. egészen mélykék fényt adtak a víznek.






Egy utolsó pillantás a holt ágra:



Hasonló bejegyzések:

2013. december 26., csütörtök

Egy év a szigeten - 2. rész

Ebben az évben (2013) minden hónapban legalább egyszer ellátogattam a Beliczay-szigetre, amiről több bejegyzésben be is számoltam. Elkápráztatott a hely különlegessége, az ott nyíló virágok sokszínűsége, a nyárfák és a nyárfákra felkúszó liánok különleges hangulata. A tervem az volt, hogy minden évszakban, a legkülönbözőbb időjárási körülmények között készítsek néhány kiemelt, jellegzetes helyszínről fotót.

Második helyszínként a sziget bevezető útja mellett futó gőzölgő patakot szemeltem ki. 
TÉL

TAVASZ
NYÁR
ŐSZ
Hóesésben

Egy nyári kép, buja növényekkel körülvéve a másik irányból
Az előbbi irány -  fény az út végén
Ébredezik a "sárkány"

Ősz vége felé egyre többen járnak ide kis halakat fogni, és rőzsét gyűjteni.
 A patak közepe tájékán jobbra indul az 1. részben említett nyárfasor, balra pedig kis tavacskává öblösödik a rész.






Hóesésben
A patakmeder az év egyes szakaszaiban különös rajzolatokat mutatott. Hol a tükröződő nyárfasor miatt, hol az átlátszó vízben kialakult moszatfoltok tették izgalmassá.



Egy késő őszi napos délután
Ezek a színek csak egy évben 2 időszakban jelentkeznek, s kb 1-1 hétig látható. Pontosan akkor, amikor az út irányából kel fel a nap, kora tavasszal és késő ősszel. Ha szerencsénk van, nem felhős az ég alja, és akkor pompázatos gőzölgő fényjátékban részesülhetünk.